Limmike blogja

rajzolok egy házat, szépen be is festem
vetek bele ágyat, ott lakik a testem
ablak, ajtó nem kell, elég lesz egy félfa
széles szárnyuk helyét kitölti a tégla
kémény is kell, fészkes, rajta párban gólya
hadd gondolják kintről, áldott a lakója
előkert is legyen, hóember és rózsa
csöpögő jégcsap, kút, telt vödörben tócsa
ennyi éppen elég, olyan, mintha élne
felírom, hogy vége, a lap tetejére

nincs bajom az élettel
kábítószer étel s levegő
sejtjeimet boldogan tartom
idegem szimpatikus
tudatom magától módosul
impulzusra vár
mint óra alatt nyugatinál
egy vágott virágcsokor
 
ötös vágányról indult
hetesre érkezik
most épp köztes állapot
sorakoznak mozdonyok
ütköző előtt háttal állok
ez a szuszogó perspektíva
túl párhuzamos nekem
négyzetre emelt szerelem
érintve nem hagyott
 
míg kerék alá helyeznek
neonmellényes munkások
fölnyársalt pöttyös bogarakat
filterig szívom cigarettám
szendvicsbe pakolok
útravaló értéktelenségeket
mellettem egy idegen férfi
hangfüggöny mögül figyeli az
oxidáció folyamatát fémrácson
 
elfordulok
zavar ha látom

Ó te magasságos Totemoszlop!
Ősi tüzek szellemének atyja!
Anyagtalan bolyongok, mint röpke légy
ki szárnyait áristomban hagyta.
Tompa csúcsod felhők nyalják lágyan,
Olümposz szent hegyén az istenek
járnak-kelnek ily fényes ruhában.
Törzsed sima elefántcsont szentély,
bársonyos érintésedben bűnöm
s vágyam egymással jól megfér.
Rovátkáid jeleit úgy olvasom
ujjbegyeim érzékeny bőrével félvakon,
mint Bibliáját ezredszer ki vétkezett.
De a felkínált oldást megtagadom.
Ne nyújtsa nekem csuhába bújt hús-vér,
szűz számat a misebor se nyissa.
Friss patakot nem pótolhat műér,
nyelvemen csak bőröd lehet ostya.

én sem vagyok jobb nálad meg senkinél

mindenki a rá kiszabott centin él

sűrű köd az élet langy sörnek habja

szétmálló felhő szürkülve takarna

mi meg korsóban lebegünk a sárga

magzatlében zöldlámpára várva

kimér a csapos pult végére lódít

egy torz arcú fazon valakit szólít

villásfarkú fecskemadár...de mégsem

legurít a torkán s még csak nem is vérzem