Limmike blogja

Madarak és fák napja –
Öcsém kérdi: mit jelent?
Kicsi még ő, nem tudhatja
Mi van fönt és mi van lent.

Én sem értem miért tanítják
Nekünk ezt a felnőttek,
Nem csak a madarak és fák,
Itt vagyunk mi, gyerekek.

Mindenkié a napocska,
Nem osztható részekre,
Nem zárható falombokba,
Nem dugható fészekbe…

Anyu azt mondta, válogassam szét a játékaimat.
Dobáljam ki, ami nem kell, és óvjam a környezetet.
Papírkosárba tettem a Pókemberes képregényemet,
pedálos, fém szemetesbe az ólomkatonáimat,
teszkós zacskóba a legót és a dinoszauruszokat,
nagymama rongyos zsákjába a húgom barbiruháit,
fűzfakosárba a bátyám csúzligyűjteményét.
Ezt mind szépen kihordtam a konténer mellé,
azután bezárkóztam a szobámba.
A gömbakvárium félig megtelt üveggolyókkal.
Apu örülhet, hogy többé nem fog hasra esni bennük.
Ezt nem dobom ki, keresek neki egy búvóhelyet.
Az aranyhalnak friss vizet húztam a vécékagylóba.
Anyu biztos meg fog dicsérni.
Jól esik, de nem azért tettem.
Elég nagy vagyok már, tudom mennyire fontos
a szelektív … izé… hulladékvédelem…vagy mi.

Kint a kertben darázs, lepke,
hangya mászik göröngyhegyre.
Anya gazol, apa meg ás.
De sok itt a vakondtúrás!

Méhek lába milyen sárga!
Lemoshatnák pocsolyába .
Anya mondja: - Az a nektár.
Méz lesz abból, tele kaptár.

És a giliszta mire jó?
- Földnek az a porhanyó.
Belemászik, izeg-mozog,
eső után kint kóborog.

Apa dörmög: - jó kis csali,
horogra kell akasztani…
- Szegény kukac, már csak az kell!
Letakarom falevéllel.

Kelet, nyugat, észak és dél -
lent a nyár hosszú, fent a tél.
Afrikában sosem fáznak,
Lappföldön meg szánon járnak.

Nálunk az év négy szakból áll -
fürdőruci, sapka és sál,
esőkabát, csizma, szandál…
bakancsod szól: ki ne hagyjál!

Négerbabán banánszoknya,
eszkimóka csupa móka.
Kunyhójuk, mint két fél labda,
egyik jég, a másik szalma.

Nézzétek a tócsát! Befagyott reggelre.
Hogy került virág az ablaküvegre?
Apró fehér pelyhek miért hullnak az égből?
Ereszek szakálla hogy csillog a fénytől!

Felhő volt a jég, a hó, de nem ám golyó,
Hanem puha dunna, babatakaró.
Ott fönn az égen sem marad örökre,
Esik, szitál, szállingózik a földre.

Azután a napocska újra felszippantja,
De előbb a jeget vízzé olvasztja.
Sugara olyan, mint millió szalmaszál,
Szürcsöli, mint levest, Peti az asztalnál.