Lilian's fairy tale

Szemeink lecsukódnak, pilláink elnehezülnek,

Arcunkra fagyott a torz mosoly;

Féltve rövid életünket, menekülnénk.

De hová bújhatnánk?

Az enyészet utolér.

Csak nézlek némán, gondolataimban a múltba repülök,

Hol boldog volt még a nyár, de leesett a hó;

Vége már.

Ősz hajunkban megcsillan még az utolsó fénysugár,

Ajkad még utoljára rám nevet,

Majd halkan, szinte némán,

Lelkünk tovaszáll az ismeretlenbe.

Nem érzünk már, nem merünk,

Csak a végtelen tudat mélyén, holtan pihenünk.

Bár elmúlt az élet, nem létezünk már oly rég,

De kezem feléd nyúl még, hogy karjaidba fogj,

S így legyen vége mindennek.

Szívem még mindig érted lángol, örökké,

S el sem enged már soha, soha többé...!

- Te olyan szép vagy...

- A szépség nem minden.

- Miért sírsz?

- Azért, mert nem élek. Nem érzem magam alatt a földet, de szárnyaim sem emelnek a magasba.

- Ne sírj. Hiszen szép vagy. És meglátod: egy nap boldog leszel.

- Mi a boldogság?

- Amikor szeretnek. Én szeretlek téged.

- Te még gyermek vagy. Nem értheted.

- Miért nem? Tudod... minden színpompás virág apró, jelentéktelennek tűnő magból nő. Vágyai az ég felé viszik, sorsa, a kert, mégis a földhöz ragasztja őt. És a virág szomorú? Dehogy. Él, színekkel borítja be a világot, és amikor meghal, mindig lesz valaki, aki megsiratja. És a hamvaiból újjáéled.

- Annyira bölcs vagy, mégis egészen apró... Mondd! Honnan tudsz ennyi mindent?

- Én gyermek vagyok. Te virág. Szórd hát tele színekkel a szürke kertet, és meglásd, te leszel talán az első, aki szárnyakat kap. Láttál már repülő virágot?

- A virágok nem repülnek.

- Miért nem? Mert nem hiszel benne. A hit elrepíti a virágot, újjáéleszti a halott szirmokat és békét hint a viszálykodó gyomok közé. Melyik akarsz lenni? Azt az utat válaszd. Gyom, amely nem érez; mindent megvet, ami éltet, tagadja a jót. Szél, amely egyenlőséget hirdet, békét köt és nyugalmat áraszt. Vagy virág, amely bár sok van, a maga nemében mégis egyedülálló. Ki akarsz lenni?

- Ki lehetnék?

- Akárki lehetsz. De te virág vagy. Én még csak mag. De egy nap belőlem is szikrázóan, szemet gyönyörködtetően igazi virág lesz. 

Elvirágzott. Most elhamvad a tűzben.
Melyik volt az igazi
élete?

                                       /Beney Zsuzsa/