Lander_Meryenn blogja

Elporladok tekintetedben...

Amikor felém siklik beszédes pillantásodból
mohó vágyad, és szelíd indulattal hozzám sodor,
beleolvadok örvénylő szemed égő tüzébe.

Levetkőzött szemérmünkre a hold ezüst fátyla
omlik, vad szenvedélyes szorításodba zárva,
kutatod mélységem titkait, elepedve.

Forró vonagló testemen sóvár dallam vajúdik,
csókod zápora hull rám, s ajkamon izzik,
én féltő gyönyörrel szivárgok rejtekedbe.

Ha vacogva körbefon zamatos szerelmed,
veled szállok,ájulok,hullok,lebegek,
lángoló éjjeleken, elporladok tekintetedben.

 

 

Úgy jöttél mintha álom lett volna,

Izzó, szikrázó csillag az égen,

Te voltál a fény az éjszakámban,

Szerelmes dobbanás a szívben.

Felszárítottad könnyeim, velük

Szivárványt rajzoltál az égen,

Vánkost vetettél nekem lelkeden,

Benned éledt újra a reményem.

Te voltál a dallam a zenében,

Megtörted a cseng hangját,

Holdvilágos nyári éjjen

Egy szívhez szóló szerenád.

Te voltál a mosoly az arcomon,

Felhőket simogató napsugár,

Te voltál a könny, a fájdalom,

A Búsan éneklő csalogány.

Nélküled eltévedt vándor leszek,

Ki járja az útját lélekszakadva,

Egy örök délibábot kergetve,

Amit nem értek el soha.

 

S ha majd egy sírhalom küszöbén

   Találod meg utam nyomát,

Az angyalok szárnyán küldj nekem,

   Egy csokor vörös rózsát.