Lander_Meryenn blogja

Úgy jöttél mintha álom lett volna,

Izzó, szikrázó csillag az égen,

Te voltál a fény az éjszakámban,

Szerelmes dobbanás a szívben.

Felszárítottad könnyeim, velük

Szivárványt rajzoltál az égen,

Vánkost vetettél nekem lelkeden,

Benned éledt újra a reményem.

Te voltál a dallam a zenében,

Megtörted a cseng hangját,

Holdvilágos nyári éjjen

Egy szívhez szóló szerenád.

Te voltál a mosoly az arcomon,

Felhőket simogató napsugár,

Te voltál a könny, a fájdalom,

A Búsan éneklő csalogány.

Nélküled eltévedt vándor leszek,

Ki járja az útját lélekszakadva,

Egy örök délibábot kergetve,

Amit nem értek el soha.

S ha majd egy sírhalom küszöbén

   Találod meg utam nyomát,

Az angyalok szárnyán küldj nekem,

   Egy csokor vörös rózsát.

Lent a Délvidéken ott születtem én,
Ahol az ég alja a földel, összeér.
Nyújtózkodva lustán terül el a síkság,
Méltósággal ameddig a szem ellát.

A bárányfelhők alatt aranyló búza,
Virágos mező, ezernyi napraforgó,
Mint egymásra hajló festményt
Átszeli csöndesen a Berettyó folyó.

A tornácos fehér házak udvarán
Jácint illatú, madárfüttyös tavasz.
Tulipánnal ébredő reggelek,
Éjjeli viola az ablakok alatt.

Zöld ruhát ölt a föld a kék ég alatt,
Mint drágakő ragyog a fűben a harmat,
Égig érő jegenyék, szomorú füzek,
Vén diófa árnyékát ölelő csend.


Gondolatban távol messze járok
Ahol az ég alja a földel, összeér.
Ott láttam meg a napvilágot, 
Lent a Délvidék ringató ölén.

Lander Meryenn