Elvont írások

Személyes
Kobudera•  2013. április 18. 18:45

Dr. Nyershús: Trollcsemege

Kedvelem Dr. Csernus Imre stílusát, meglátásait és életszemléletét. Természetesen mindezt úgy, hogy saját egyéni szűrömőn átmosva, a saját gondolataim szerint. Régebben többet fórumoztam, és ott keveredtem nem kívánt vitákba, értek atrocitások amikre született eme válasz. Itt inkább szórakoztató jelleggel osztom meg s nem kívánok ezzel senkit megsérteni. Szóval ennek tudatában kéretik elolvasni.

Döntéseinkért mi vagyunk a felelősek igaz? Helyes. Tehát akkor ugye tudod, hogy az is egy döntés volt hogy beléptél ide a blogomba egy képzeletbeli ajtón.
Ha úgy tetszik, szellemként körbenézhetsz, ekkor nem tudom meg, hogy itt jártál, ez teljesen rendben is van a cyber-térben.
Viszont ha már nem ideillő megjegyzéseket teszel akkor már igenis felelős vagy a tetteidért, mert olyan mintha fognád és önkényesen átrendeznéd a szobámat úgy ahogy Neked tetszik. Ha ezt nem vagy hajlandó elfogadni és nem akarsz a szobámban tartózkodni, akkor afelé ösztökéllek, hogy újfent találd meg azt a kilincset, ami idefelé segített a tájékozódásban nyisd ki és csukd be kívülről. Ez a tér, amiben én mozgok hagy legyen az enyém, s csak mert nincs lelakatolva nem jelenti azt, hogy berontva már a padlómra köphetsz, vagy kinevezd közösségi WC-nek…
Ilyenkor ne csodálkozz ha kimondom: nevetlen vagy, s szavaimmal képletesen megfogom a fejed és belenyomom abba a salakanyagba amit te mintának szántál a szőnyegemre! Látod milyen önző akaratos ember vagy?! Hát nem elég Neked a Te saját blogod ahol kifejthetsz bármit bárhogy , de még az én életterem is kell Neked?! Szokj hozzá, hogy ezt nem hagyom!

Azért jöttem ide, mert itt elgondolkozhatok, elmerengve egy gondolatmenetben, ami nem lesz sosem teljes vagy komplex, mert az egyik szál a másikat szüli, de nagyon jó logikai gyurma. Partnereket keresek ehhez, ezért sincs zárva. Viszont elvárom, hogy figyeld az ajtó nevét aminek lenyomod a kilincsét, tudom-tudom ez nagyon megtévesztő lehet, de amint bepillantasz, elolvasva pár mondatot, az elrendezés mint akárcsak a berendezés, és fogalmazás mint a rend mutatja meg, hogy disznóólba, vagy gondolkodó szobába toppantál be.
Ugye, hogy mégsem vár bent a fincsi trollcsemege? Amúgy is ez megint egy olyan címke amit már szinte bárkire rá lehet nyomni:

- Nem értesz velem egyet? – akkor te Troll vagy!
- Vitázol, még úgyis, hogy érvelsz?! – akkor is Troll vagy mert ezt mondom.

Félreértés ne essék, valóban vannak Trollok, mint az a BenX című fimben,- és blogomban olvasható de én azt tapasztalom sokkal egyszerűbb egyeseknek a logikus válaszadás helyett egyből erre hivatkozni. Az önmagát okosnak gondoló egyed is belesik ezáltal a Troll kategóriába, és így lesz a bagoly mondja verébnek!
Nem vagyok hajlandó önfejű fafejekkel társalogni, olyanokkal akik véleménye rólam, vagy a gondolatmenetemről megváltoztathatatlan, akik nem akarnak mögé látni a dolognak és ember módjára megvitatni a számukra nem értett részeket. Nem fogok elzárkózni az értelmes emberektől ezután sem, de nem fogok teret adni a Trollságnak. Viszont megfogom védeni magam ott, ahol erre nincs módom szobám rejtett csapdáival, amivel egyből a pincébe száműzhetem a sötétbe a sötéteket…
Ezek a helyek, szobák amiket nem én hoztam létre csak beléptem oda megszemlélni és esetlegesen tanulni annak a berendezéséből. Ilyenkor rám is érvényesek azok a szabályok, amiket fentebb leírtam, de áldozatául eshetek egy másként gondolkodónak, akit vagy megreguláz a szoba tulajdonosa, vagy nagy ívben rá sem hederít. Ilyenkor elő kell kapnom egyetlen önvédelmi fegyverem, a szavakat és kifejezni, hogy: - Te Troll ne velem packázz!
Nem ilyen formán, de értelmesen és ha csak ugyanolyan lekezelő bőgést kapok vissza akkor igyekszem annyiban hagyni. Sajnos ez olyan mint a zombie-harapás, mindenkit fertőz és az interneten aztán még könnyebb kibújni a bőrünkből nemde?
Mindegy nekem, hogy egy moderátor vagy egy felhasználó viselkedik Ork módra, az eljárás miért lenne más? Nem én köptem az arcába, ezután ne is lepődjön meg ha válaszaim tükörképe az övéinek kifinomultabb módon.
Mert én már csak ilyen nyálas önmegvalósításra törekszem, mert azt gondolom, hátha eltalálnám az Ork minimális jóérzés faktorát és nem élné túl a lelki megrázkódtatást. Némelyik már így is tele van kedvességgel, annyira hogy az már fáj, s emiatt egyfolytában káromkodik.

Ma kicsit besokalltam, és csak azt látom, hogy leginkább azok az emberek vállnak Trollá akik másokat annak neveznek. Kiszállok ebből a játékból és folytatom azt az utat amit elkezdtem, viszont itt megküzdök az összes akadállyal.
Elvégre pont erről szól az életünk, szembenézni a problémákkal és az akadályokkal. Nekem senkivel sincs bajom, lazítani jövök ide és nem kiélni kisded játékaimat, de ezúton üzenem az okoskodóknak, azoknak akiket eme minimális megismerkedési lehetőség alatt feltérképeztem és mint utólag kiderült,- derül, hogy félreismertem: nem adom fel!Nem érdekel, hogy valaki a saját Ork nevével illet, vagy le akar alázni, vagy a szobám berendezését firtatja, mivel mindegyikre meglesz a válaszom, mert nekem is ugyanakkora életterem van itt, mint a „kedves” Trollozó Orkoknak.
Még egy megfigyelés a blogokról,- szobákról. Mint kifejtettem egyértelműen mindenkinek szíve joga azzal berendeznie amivel szeretné bizonyos határokon belül, a másokra is káros betegséget terjesztő fertőző kommunikációs hulladékokat természetesen el kell távolítani.
Viszont ha valaki benne éppen panaszkodik, vagy fájdalmát fejezi ki, ezzel is erőt merítene az erre fogékony emberek társaságából, akkor az érzéketlen Trollbagázs előszeretettel rúgja rá az ajtót: - Most szétszedlek Te kis életképtelen nyomoronc!
Hát ezért tartunk itt ahol mert csak megy a beszélgetés arról, hogy mi a baj, közben meg nem tartja senki tiszteletben a másik szobáját, csak megy tör és zúz.
Ha kell Ork leszek a Trollokkal szemben, de ésszel viszont jobban szeretnék értelmes társalgásokban részt venni. Ez az én szobám, ami nem egy újabb videojátékról szól, csak arról, amit manapság az utóbbi időben egyre lelkesen játszanak néhányan. Nem tetszik? Ott a kijárat!