Klasszikusok átiratai

Kobudera•  2013. április 19. 03:43

Szerelem végig

Még nyílnak a mócsingok a kertben,
még zölddel az ebéd a tányéromon,
De mondd írták-e Neked valaha szebben,
hogy gyere és ugrálj az ágyékomon?
Hajnali órákban folyik a nyálad,
oly szépen alszol így velem az ágyon,
Nem zavar az sem hogy ki van a hájad,
öröm tölt el ha reggel a csipádat látom.

Hangoddal sipítva majd megsüketítesz,
szemem is kinyomva ujjongasz.
Imádlak mikor így megüdvözítesz,
szeretem azt is, hogy ez elborzaszt!
Vágom a fát a retkes sufniban,
ne csak a szerelemnek fűtsön a görcse!
Remélem meghúzhatlak majd sunyiban,
és létrejön kapcsolatunk gyümölcse.

Múlik az idő, de Te nem leszel szebb,
ráncossá aszalódsz lógó mellel.
Nézz rám én is szikkadt csonttá érek,
de még mindig szeretlek: fel a fejjel!
S ha a lumbágó övezte köszvényes utunk
majd a legvégére ér is angyalom,
Egy dolog van, amit mindketten tudunk,
utána a mennyekben pihensz az ajkamon.

Kobudera•  2013. április 18. 18:04

Edward ki jár...

Adott Edward ki kilcsi ruhákban járva,

Az útját igencsak fárasztónak találja,
S mivel az est sem rest szépen leszállt,
Egy velszi várra, Montgomery talála.


Montgomery a vár úra, hogy ne legyen tahó,

Hozott vadat s halat mindent mi a hasnak való,
De nem ő maga hanem több száz csicskája,
A felső körben az elit ugyanis mind ezt csinálja.


De Eduárd képzett skizofrén,

Rettegte a vele étkező urakat,
Szitkokat szór rájuk, vagy mittomén,
Jó szava feléjük nem akadt.


Egymásra néz a sok vitéz,

- Tán lámpalázas e csavargó? -
Vagy király lenne? De aminek most kinéz,
Az mindennek csak annak nem mondható..


Piromán hajlamú Edward így szól,

- Ti, mind, Pokol tűzére veletek! -
Nem tisztelitek ki értetek él s harcol?
Erre jöttömben ezt csiripelték a verebek!


Erre az udvarból alant férfiú lép elő,

Kezében már vidáman szól egy lant,
Szájából kissé bárgyú dallal érkez ő,
Többeket mérgező, nem királyokat fényező:


„Fegyver csörög, megállj bolond,

Fenséges szavaid ide túl úriak,
Ruhád elég kopott, de azt mondod
Ezalatt fenséges dundi vagy?


Te vágtad volna le népünk ezreit,

S kezedhez tapadna vitézeink vére?
Gyilkosabbnak látom almunk tetveit,
Hidd el itt vitézkednek nemigen kéne!”


Eduárd szeme vérbe már, keze inte

S belép egy nagydarab böszme őr,
Fejbevágta azt ki Janiskodott itt eleinte,
A vitézekből erre egyszerre tör fel a: hörr!

Folyt köv...

Kobudera•  2013. április 9. 17:15

Szép lánnyal a kádban

Siklik a becse, tornyosul, omlik,

Parfümje: boldog kéjillat, szexi pára.

S a rózsakoszorúja ifjak életkapuja.

Remegve nézem csak így állva!


„Így szereted?” S a hús ölébe belépve,

Angyal-arcunk fénylik sóhajtunk.

S elhervad a halálvirágkoszorú,

Vonaglásainkkal az örömöt szórjuk.


A vágy zenéje vígságunk tere,

Tempót vált, s kéjes bújós álmok,

Táncba kezdtünk, majd együtt szenderedve,

Ébredünk reggel, mint a boldog mátkapárok.

Kobudera•  2013. április 9. 00:34

Jancsi Huszár 18!

Tüzesen ült le a lányka a subára,
Égkék szemével nézett a juhász botjára,
Fölösleges dolog pirulni oly nagyon,
A juhásznak bíz nagy nemi vágya vagyon.

A szerelem ösztöne él fiatal szívében,
Kipróbálta már nyáját is a faluvégen,
Faluvégen most nyája szerte legelész,
Ő addig a lánnyal a subán heverész.

Tengernyi sóhajok, a ruhák körülötte,
De ő a szemét a lány bimbójára vetette,
Lentebb kis idő és már folyik kis patak,
A végén szerelmesen összetapadtanak…

Az ám, de felugranak a mostoha hangjára,
- Adok én Neked szemet vetni szőke kislyányra!! –
A lány gyors ruhát kapott meztelen keblére,
A pajkos juhász rácsapott meztelen becsére.

A kisleány szoknyája félig föl van adva,
A huszár a mostoha elé ugrik, feltartja,
Kilátszik a mögüle a lány mellecskéje,
Kikúrica Jancsi gyors kitör nevetésbe:

„Mert a pázsiton imént hegesztő juhász,
Kikúrica Jancsi, ki is lehetne más,
Ki pedig idáig vígan szoprán nyögött,
3.14nuska, lám gyors fel is öltözött.”

-Szívemnek legkedvesebb arany mostohája! –
Ki is fröccsent a nyál Jancsi homlokára:
-Hát pillantson szét, hisz ezen a világon,
A nyájam mellet, a társasága az én mulatságom .-

-Ne vesd rám sugarát gyökér szemeidnek,
Eriggyé az útból, hagy öljem őt meg! –
De nem eredt Jancsi, a mostoha szavakra,
Kezét gyors rárakta a megduzzadt „alakra”.

-Tudja anyám én örömest is mennék,
De a pásztorórából nekem biza kell még.-
Sietett 3.14nuska aki előtt „állnak”,
Közben mostoha szavak épp felé szállnak.

Befedte szép sorra testét 3.14nuska,
De a juhász még mindig gerjedt a húsra.
Eltakarta botját gyorsan jó meleg subával,
Így közelebbről szemezhet a vén csoroszlyával.

- Ejnye már csillagom, arany nénikém,
A csókját az arcomon már nem is érzem én. -
A mostoha erre márt nyelt is nagyot közben,
Jancsi kemény botját elképzelte, hogy fröccsen.

A kicsalt leányt fogta szigorú kezével,
Hazafelé szidta, de máshol járt eszével,
Megcsókolta volna Jancsit vagy százszor,
És már mást is elképzelt, ki tudja már hányszor…