A fejem fohásza

Kobudera•  2013. május 1. 09:11

Monokróm...

Tüzes a lüktető homlokom

s nem apad foka,

tétován de menne

a fog ahhh!

Mázsákat nyelve

sziszegve

kieresztve

fújás,

nincs múlás.

Helyzetem nem szerencsés,

ma nem leszek lencsés.

Gondokkal telve,

igen nehezen nyelve.

A hülye helye!

Sóvár kezemmel bele-

megyek.

Mért böktem oda?

A fájdalom foka...

A megoldáshoz ki bátor,

de oly rettentő lenne már hallom.

Ahogy a fúró alatt nyeklik a dalom:


- Szemét szuka!
Te tevél engemet lyukassá eleve,
Teveled gyengült a fogamnak ereje!
Te terved volt nem kicsit ádáz,
Ki ínycsiklandó sütijével átráz!
De én többet nem kérvén,
Táncolok a fájdalom élén
vetemedve
távol.
Nem! Vidd péksütidet innen el: tova!
Mindegy leveles – kelt tészta
feltekert – vagy szép a fonadéka.
Elegem lett!
Ez szerelmed szenvedelme,
Te nekem ne
gyere kecsegtetve
kebleddel alatt rejtegetve,
Tedd el egészben vagy szeletelve!

 

S ava fovog kivivhuvull,

ava süvütivikévérő avarcava kiviruvul.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!