Klasszikusok átiratai

Bús új kebel, a húsnak chatszobája, megállék:
Csend vala, kezem alól száll fel éteri szó.
Szép szeme ott, de nem ír. Él? A csaj bomlott.
Oszt szopi van, epedő rémalak: íme ez én.
És: Mondd! Szép pofi mit ér, remegő kebled tolván?
Régi kor árnya visszadereng, élnék-e abban?
Messze a jövendőbeli, vagy nem is terem a jelenkor:
Alkoss, hass, ne gyarapítsd a gondot, légy egyszerű.

Már egy hete csak magára 
gondolok már-már erektálva,
miközben kosárlabdával hasában,
ül gép előtt férfiakat szelektálva.

Én mindig őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt húsát másra,
engedjen engem sovány nyílásra.

Menjen, csak eddzen némán,
ne szidjon, figyeljen énrám!
Arányos alkata kéjesen suhanna,
ilyen nő kell mindegyik ujjamra!

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriási minden nő.
Csüng le a tarja a pacalhasvidéken,
kövér mosolyuktól újul a migrénem.

Halkan, kedvesen a testével mesél.
Hajnalig mámorít csókja a hölgynek.
Fekszem alatta, köldöke hozzám ér,
fölsejlik hajlata a mennyei ölnek.
Csupa kéj és boldogság, leül mellém,
ám közel az óra, mi szegi kedvemet.
Enyém legyen csak, néha ezt szeretném,
mint martalóc kalóz, ki értékes kincsre lelt.
Lopott óráinknak a varázsa gyötör,
minden pillanatában elmúlás vagyok!
Gyönyörrel kínoz, csendesen pöröl,
mert tudja, hogy így is vele maradok.

Erősen-gyengéden is kívánom nagyon,
érzelmi koldusként a sírig szomjazom!

Az vagy nekem mint szolgának a domina,

S tűágy a megfáradt fakírnak;

Élénkítesz mint a reggeli omnia,

Nevetek mikor mások már sírnak.

Csupa kéj forróság tüze kell még.

Néha félek könnyíted terhemet;

Csak tegyed meg, keményen szeretném,

Nem szeretnék ennél szebb halálnemet.

Korbácsod varázsa csordultig betölt,

S egy sújtásáért is sorvadok;

Csak szólj ha a vágy újra elönt,

Feszes szerkómban máris ott vagyok.

    Mókuskerék ezt imádom így nagyon,

    Ha kedvesebb lennél, kösz azt kihagyom.

Monokróm...

Tüzes a lüktető homlokom

s nem apad foka,

tétován de menne

a fog ahhh!

Mázsákat nyelve

sziszegve

kieresztve

fújás,

nincs múlás.

Helyzetem nem szerencsés,

ma nem leszek lencsés.

Gondokkal telve,

igen nehezen nyelve.

A hülye helye!

Sóvár kezemmel bele-

megyek.

Mért böktem oda?

A fájdalom foka...

A megoldáshoz ki bátor,

de oly rettentő lenne már hallom.

Ahogy a fúró alatt nyeklik a dalom:

S ava fovog kivivhuvull,

ava süvütivikévérő avarcava kiviruvul.