Kittike8 blogja

 

 Befutott a vonat a pici állomásra.Körbe néztem, de csak szürke hétköznapi emberek ábrázatát láttam.

Felfedeztem egy ismerős alakot; szemébe belehúzva  a baseball sapka.

Rám nézett egy pillanatra, elfordult, s végig sietett azon a vele szembe lévő ködös utcán.Mintha azt akarta volna hogy kövessem mert minden második lépte után hátra nézett,hogy jövök-e?

Követtem...végig a ködös utcán, nem tudtam hogy ez az út hova vezetett,de volt egy olyan érzésem hogy megbízhatok abban az idegenben.Követtem végig az Ady Endre utcán, végig a Boros utcán.

Azt hittem már sose áll meg, aztán hirtelen a Széchényi utcára kanyarodott, mintha tudta volna hogy oda tartok.A Széchényi utca végéig ment, és hirtelenmegfordult.

Elfolytott lélegzettel álltam vele szemben, s vártam, hogy most mit csinál...

Aztán beszédre nyitotta a száját:-Megérkeztél ide?

Körbe néztem és nem értettem hogy imit akar ezzel mondani?!

- Nézz le a földre-.mondta-. 

Remegő tekintettel lenéztem a földre, mint aki az utolsó percet várta volna, ami még hátra van az életéből.

S olyat láttam amitől a könny kicsordult mindkét szememből..

Tudtam...abban a pillanatban mindent tudtam.

Hogy miért hozott ide?

Hogy miért akarta hogy kövessem?

Hogy miért titkolta el az arcát?

Hogy miért épp arra a pontra léptetett az utcának?

Mert azon a ponton van a betonútba beletéve egy szív alakú beton darab, amin még anno 2 éve láttam őt meg.

Onnan tudtam hogy ő maga a szerelem.Levette a sapkát, s csillogó barna szemekkel kérdezte:-Emlékszel még?

És én eldobtam minden holmimat a kezemből s potyogó könnyekkel a szememben futottam oda hozzá és síró hangon suttogtam a fülébe:-Persze hogy emlékszem...:'(