Kimberly3 blogja

 Ülök a szobámban, és felemészt egy érzés... Talán düh, talán elkeseredés... Mondd világ, szabad fájdalmat éreznem olyan miatt, ami meg sem történt?? Fájhat e sziv anélkül hogy boldogság érné?? Lehetek e mérges es bőszült igeretlen szavakért,  amikor tudod a másiknak nincs szüksége rád??... Látod, amint mosolyog, es neked ez fáj, holott boldognak kéne lenned.. Titkon kéred őt, hogy maradjon veled, de ő csak értetlenül mered... Hisz nem hallja szavaid, nem látja, mit érzel... Könnyes szemed párnád között vész el, és az érzes ott belül nagyon éget...Menekülnél, de már nem tudsz hova, hisz lelkedben emészt ez a fránya láng, futnál, de lábad nem mozdul, csak még mélyebbre a tudatodba vág... Hasztalan vagy, csak egy erőtlen lány, osszerogysz a teher alatt, hiába küzdesz,  felesleg, itt nincs tovabb... Sirsz majd nevetsz, mert egy újabb illúzió volt csupan... azt hitted szép lesz minden, es végre van remény, a  boldogság felcsillantotta kengyelét, de elmúlt... ideig óráig birtokoltad a percet , bár igazából még a pillanat sem  a tied... 

Neha ugy felkialltanek... Sikoltanek a magasba, hogy a lelekem vegre szarnyaljon!!! Elegem van a rabsagbol, a falakbol, amit csak tornyositok, ahelyett, hogy lebontanam!!! Kapom a jeleket, hogy merre kene tartanom, es felek elindulni... Helyette megfordulok es onmagammal ellentetes dolgokat csinalok, hogy elmondhassam, ellenszegulok az eletnek, juj de jo.. De titkon annyira vagyom, hogy a reten rohanjak mosolyogva, es kacagva, hogy gyonyoru az elet, es hallgatni szeretnem a madarak dallamat, ahogy elmeselik nekem, hogy mennyi csoda van korulottem, es en beszivom a friss levegot, hogy megkoszonjem, hogy elek... Szeretnem, ha minden porcikam tancot lejtene az univerzum hatalmassaga elott, es csak leteznek.... nem torzitva a jelent gondolatokkal, felelmekkel , kotelezettseggel...  

Kaptunk egy testet, s valasztottunk egy eletutat...  Boldognak kene lennunk, hogy annyi felfedezes var rank, bebarangolni a termeszetet, es tanulni a hibainkbol... De mi, gyarlo lenyek inkabb hallhgatunk az Ego-ra.. aki ezt is es azt is  akarja, bekebelezi lelkunk, aki lassan felni fog megmozdulni is, es szepen lassan elfelejt szarnyalni... Vegul mar csak az alom es a kepzelet marad szamara, hogy remelje, egy nap ujra kitarul az ajto, s kilephet a fenyre, ahova tartozik... Amikor ujra onmaga lehet .. az, aki regen volt, csak egy idore elveszitett.....

Talan el kene engedni a fellobano illuziot... Talan tudni kene, hogy az elet kacag a fajdalmon, amikor a szavak mogott rejtett erzelmek lapulnak... Talan nem kene annyit gondolkodni, hogy mi a helyes es mi nem, csak megtanulni elni a jelenben... De szuksegunk van valakire, aki inspiral, aki erot ad, megha tudjuk, hogy ez a valaki a kepzeletunk hose, aki onmagaban ugyan letezik, de nem azokkal a tulajdonsagokkal, akikkel felruhaztuk... Nevetni a vicceken, es tudni, hogy egy mosoly tobbet fog erni barmely szonal, es kajan tekintetevel  melyebbre assa magat szivunkbe mintha kozosulnenk... De egy nap ra kell ebrednunk, hogy talalkoztunk egy piros jelzotablaval mindket felrol... Megalljt parancsol a szemelynek, hogy tulsagosan ragaszkodik hozzank, es  ez megvaltoztathatja az eletet. Es itt vagyunk mi, akik allunk tetovan, es ugy erezzuk, megsebeztek minket, holott semmi nem tortent. Erzelmi hullamok kavarognak, hol nevetni szeretnek, hogy legalabb megmarad a megszokott eletunk, masreszt szivszorito, hogy valami hianyzik... Talan az a mosoly, ami olyan sokat adott, vagy csak a hang, ami pozitivan szolt hozzank. De valami elmult, csak egy ur tatong , ami nem tesz minket egessze... Orulten keressuk a megoldast, osszekuszalt gondolatokkal probaljuk rendbetenni mindennapjainkat, ami meg kaotikusabba alakul... Aztan minden elcsendesedik... Kitisztul az eg a vihar utan, es begyogyulnak a sebek... S amikor a szemely ujra az eletedbe lep, mar tisztabban latunk, hol is kell hogy legyen a helye....

Neha minden olyan kusza az eletben... Hinni valamiben, ami tan nem is letezik, bizni egy alomban, ami talan sosem valik valora... Erdekes az elet, akadalyokkal ostromoz minket, hogy megnezze mennyire vagyunk erosek kiallni a probakat. De neha elveszitem a kontrollt, kuzdok onmagammal, belso harcot vivok azert, ki legyek masnap, amikor felkelek es tukorbe nezek. Nehez eldonteni, hogy a mosoly, amit minden reggel az arcomra biggyesztek tokeletes pontosaggal, meddig marad ott.. Kilepek az utcara udeseggel, fecsegek, mint akinek semmi problemaja, mikozben a szivem egyre kemenyedik a kulso buroktol, amit en epitek kore. Emberek jonnek es mennek, kedvesen szolok erzekeny lenyukhoz, s ok ridegen elutasitanak. Bamulatos, hogy a mosoly megsem lohad le, tisztelem a maszkom, hogy soha nem latnak at rajta.. S mikor vegre ujra a szobamba esek, rajovok, hogy egyre gyengebb vagyok, es azert sirok, mert az emberek azt sem tudjak ki vagyok... Bolond lany, kinek ket elete van.. De eljon a reggel, es a musor folyatodik, hisz "szinhaz az egesz vilag, s benne szinesz minden no es ferfi "....