Ósdi gondolatok

Éltél már úgy, hogy azt érzed nem is létezel?

Egy kicsi kertre vágyom egy kicsi házikóval.
A kertemben, ha szétnézek minden zöld és mégis foltokban színek látványa fogad. A pázsit a talpam alatt finom és harmatos, az örökzöldek keretet adnak a kertem határainak. A füvek, a sás, és a nád pedig kellemes, zizegő és suttogó hangot ad, mely megnyugtatja a lelkemet.
Harmatcseppek vannak minden növényen és én lassan lépdelek az én Titkos Kertem felé, melynek kapuja egy virágzó rózsalugas. Mielőtt belépnék, érzem a rózsák intenzív illatát, érzem a csend és a nyugalom erejét.
Egy régi, már - már ósdi kerti pad vár…
Úgy tűnik, mintha mindig is ott lett volna, mintha az lenne a küldetése, hogy várja a békére és feloldozásra vágyó embereket. Ki tudja, miről tudna mesélni...
Leülök a padra, beburkolom magam a kis házikómból kihozott meleg-puha takaróval, kezemben a forró kávéval, melynek az illata egybeolvad a rózsák intenzív illatával. Mámorító érzés. Lassan becsukom a szemem, lassan iszom a kávém, élvezem az íz és az illatok keveredését. Majd amilyen lassan csak lehet, felnézek és varázslatos kis világ tárul elém. Az én kis világomé, ahol nincs zaj, nincs háború, csak béke és nyugalom. A kis lugasom csendje alatt van idő nézegetni és elmélkedni.
- Képzeld ide magad! Ülj le a padra és nézz szét az én szememmel.
Lásd az én szememmel ezt a kis csodavilágot.
Ne csak láss... érezd is...
- Hogy én mit látok? Hihetetlen harmóniát. A különböző magasságú fűfélék lágy hajladozását a hajnali fuvallatban. Látom, ahogy egy harmatcsepp lassan végighalad a hosszú, vékony fűszálon, majd megáll... és csak egy ponton csillog tovább.
Nem látom, de mégis hallani egy kis csobogást a kert távolabbi pontján - talán a nádak között - mely nem messze van tőlem, de mégis olyan halkan csobog, és oly távolinak hat a zenéje. Andalító. Átjár egy jóleső érzés, melyet a kis patakom csörgedezésének hangja ad.
Ellazulsz és nincs gondod a világgal, csak mérhetetlen már-már földöntúli boldogságot érzel.
Ez egy Tökéletes Nap Hajnala.
Mosolyogsz és mosolyod beragyogja a csöppnyi kertet, és ezt a ragyogást visszatükrözi a kertben áramló harmónia.
Végtelenség... érzed ennek a szónak az erejét? A kis kertemben ez árad szerteszét, békésen és szeretettel...Végtelen nyugalom, végtelen energia, végtelen boldogság és végtelennek tűnő idő!

Talán a kis pad is végtelen idők óta ott van azon a helyen! Talán arra vár, hogy valamikor lépj be ide, a kis kert titkos Rózsalugasán át és - találj rá.
Pihenj meg egy pillanatra és meséld el halkan csendben-takaródba burkolózva:

- Mindazt, ami fáj...

Nem kell félned. Itt mesélhetsz... hisz nem hallja senki halk, suttogó szavaid, de mire utolsó sóhajod felszáll az égbe, a fájdalmad megszűnik létezni ...
Ekkor nyisd ki a szemed és láss!
Lásd a Csodát!

2012. november