Poéter

Vajon mi a szerelem?

Hogy éjjel-nappal kellesz nekem?

Ha Veled vagyok,

Életemnek fénye erősebben ragyog.

Ha kezedet fogom,

Elszáll minden gondom.

Ha öledben fekszem,

Táncot jár a lelkem.

Ha ajkadat csókolom,

Magam a mennybe gondolom.

Szerelem… most már tudom, mire mondják!

Ez az mi behálózza melletted életem minden napját!

Gyatra műveket hátrahagyva,

És újakat lekaparva,

Tervezgetem a jövőm.

Nem gondolkozom előre,

Csak amennyire  muszáj,

Tervezgetem a jövőm.

Az élet országútján bakatatok,

S az elágazásban nem a kényszer dönt,

Hanem a pillanat, egy hátsó gondolat.

Egy fuvallat, amely arra tévedt,

És a sors irányába süvít,

Mutatja a helyes, vagy legalábbis a járható ösvényt.

A mellékúton kátyúra lelek,

De átlépem vagy megbotlom,

Majd végül talpra állok, s a lépteket folytatom.

Néha egy kósza falevél hull a poros útra,

Megállok, megcsodálom, felveszem, majd eldobom,

S hátrahagyom a koszban ahol ráleltem,

Mert ez a sorsa, vissza a porba.

Olykor zápor ver, s ingemet átáztatja,

De nem bánom, hisz tudom, hogy a vihar után kisüt majd a nap,

És a vizes gúnyámból tisztát varázsol.

Van, mikor egy madár csatlakozik hozzám,

S fájó szívembe boldogságot csiripel,

Vagy nyúl ugrik mellém,

Bátran a kövekre pattan,

Felém int, ekkor lelkemben megszólal egy hang;

-Igen, követnem kell!

Nem könnyű a járás ezen az úton,

Vannak dombok, völgyek, erdők, puszták,

De lépni kell, menni muszáj, futni lehet.

Mikor aggastyánként, kopott saruban teszem lábaimat egymás elé,

Visszanézek majd a hátam mögé;

-Tetszeni fog-e amit látok?

Nem tudom, de remélem.

Jó volna emlékezni a derűs kedvű repkedőre,

A porba hulló falevélre, 

Az útmutató szellőre, 

És az első utcakőre.

A gyatra műveket hátrahagytam,

És az újakat lekapartam,

Tervezgettem a jövőm.

Nem gondolkoztam előre, 

Csak amennyire muszáj volt,

Tervezgettem a jövőm.

 Bp. 2007.09.27.

A lelked még szabad, de a tested még zárt,

Én felnyitlak téged, mint rabló a zárt,

Titkos vágyam, mint zuhatag omol majd rád,

Fedetlen testedre ez most a vád,

Izzó ajkam orcádhoz ér,

Testedben lángol már a vér,

Kezem félre-félre téved, tested apró szegletére,

Viszonzásod veszem észre...

Nem fordulhatsz innen vissza,

A szándék, mint a lelked tiszta.

Bp. 2007.05.22