'J. Monroe' versei...

Újra kérdi hogy vagyok,

S, hogy bajom van e,

Mert úgy látja szomorú vagyok,

Pedig csak vágyom valamire.

 

Mire, at én sem tudom,

Az is lehet, hogy semmire,

Lehet,hogy csak nem birom,

Az élet nyomását szivemre.

 

De ő akkoris érdeklődik,

Tehát törődik velem,

Érzelme akkor sem izzik,

Úgy mint én nekem.

 

Kusza ez a vers,

Gondolataim is azok,

Most is… minek irok?

Mindegy… hagyjatok… jol vagyok…

Mi ez a fertő?

Nem pestis…

Nem influenza…

Közénk tette a teremtő!

 

Gusztustalan, tapló, féreg!

Gennyedző lelkének

Nedvét csurgatja,

S talpam alatt már ragad a méreg!

 

Csúszó – mászó fajtája,

Folyatja alánk mérgét,

Permetezi a levegőbe,

S körülötte mindenki ezt szívja!

 

És én szívok legjobban,

Ez a mocsok

Legnagyobb kincsemet

Fertőzi aljasan, titokban…

 

Salakos, kínzó csókjaidtól

Enyves a szoba…

Enyves a múlt

Rothadó lelkednek szagától…

 

Úgy féltem egyetlen kincsemet…

Hogy baja esik…

Hogy tőlem elveszik…

És elvenné ezzel együtt életemet…

Ez a gusztustalan, fertőző féreg…

Hóval fedett magas dombon,

Hóval fedett nyárfa.

Nyárfán kívül az magasban

Más, napvilágot nem látja.

 

Szikrázó hófehérség selymesen

Fekszik fel az ágakra,

Más szín nem is fedi a fát...

Hisz nem lenne ily gyöyörű látványa.

 

És mit látnak csillogó szemeim,

A fa tetején szebbnél szebb

Madarak szállnak alá,

És ontják tűzvörös vérüket.

 

Millióan áldoznak a fának,

A vér csak csurog rajta végig,

Ami itt a szépségért folyik,

S a fa csak áldogálva szépül a végtelenségig.

 

Hófehér fa tetején folydogál a vér

Én ámulva gyönyörködöm…

Istenem… Ha egy lány lenne e kép…

Fehér bőrére omló vörös hajában, állandóan gyönyörködnék…

A kérdés…

 

„Tudni, kinek írunk, a tudást jelenti, hogyan írjunk.”

 

Virginia Woolf

 

„…köszönöm, hogy élhettem.Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem: Születtem 80, éltem halálomig, De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik”

 

Children of Distance

 

 

 

„Ha nem tudsz dönteni, ne foglalkozz vele, majd a sors eldönti helyetted.”

 

Szüleim

 

 

Vártam kérdését, és kérdezett…

 

…de e kérdésre választ is várt vajon?

Vagy csak ám íróként tett fel költőit?

Oly hirtelen jött, mint kés szalad a vajon,

De feleljek én? Most? Itt?

 

És ha felelek, szavakkal tegyem?

Vagy várjak míg megteszi lelkem

A maga módján egy-egy jellel,

Mint hegy ormán, indián a füstel?

 

Vársz e vajon választ?

Vagy magadat áltatod?

Vagy engem?

Azt ne tedd velem

Mert nem hiszem, hogy túlélem.

 

Talán tudod már a választ?

Csak tőlem akarod hallani,

Hogy szemembe tudd majd mondani

Azt, amivel le lehet ezt zárni?

Vagy újrakezdeni…

Máshogyan?

 

Elég már!

Egy kérdésre ezer vissza…

De én most be vagyok zárva!

Rácsok mögött a pillanatra várva,

Hogy kaput nyissak valamely irányba.

 

Egy irány – egy válasz…

Két lehetőség…

 

Amely irányba épp indulok,

Attól félek…

Mert akkor felelek, és arra választ kapok.

Rettegek, hogy sokat veszítek.

 

Addig a ketrec sarkába kuporodva

Töprengek, mely útra lépek ha

Eljő a nap.

S majd kérdés és felelet is választ kap.

 

Hogy mit is kérdezett?

Ha segítesz válaszolni,

Talán megosztom veled.

Angyali csók

 

 

Egy angyal arcán

Angyali ajak,

Angyali ajkán

Szerelmes szavak..

 

Szerelmes szavakban

Mennyei tettek,

Mennyei tettekben

Túlviágit lelek.

 

Túlvilágon angyalok

Angyalok ajkán csók,

Csókban édes elixír,

Elixírből verset ír,

 

Verset ír a költő,

Múzsacsóktól költ ő,

Múzsája egy angyal,

Emberként, angyali csókkal.