IsmeretlenSzerző blogja

Fekete tűz

Jéghideg, fagyos táncot lejt szívemben,
Fekete tűznek örök rabja lettem.
Napsugárban nékem többé hazám nincsen,
Fekete tűznek ajka kísért engem.

Böglyök szállnak álmoknak rothadó húsára,
Remények csontja lett kutyák vacsorája.
Bár egy zúzott lélek törne már förtelmes haragra,
De néma az, kinek szavát csak önmaga hallhatja.
Fáradtan hullik le egy száraz fa odvába,
Pár könnycseppet elmorzsol, most, még utoljára.
Távolból már hallatszik a keselyűk sikolya,
Lassacskán elhamvad fekete mosolya.

Lám együtt járjuk násztáncunk szívemben,
Fekete tűznek immáron hitvese én lettem.
Napsugárral nékem dolgom most már nincsen,
Hűvös földnek mélye lett az én bilincsem.

A mosolygós tavaszra

Halk szellő fújdogál jóleső, friss, lenge,
S az illatoknak bohókás sziluettje
Szivárványt csókol az égboltnak kékjére.

Cinege madarak vidám kis éneke,
Aprócska puttóknak mennyei koncertje,
Varázsos tündérport hintenek fülembe.

No, és lám-csak a sugárzó magnóliát,
Magára öltötte színpompás ruháját,
S pimaszul kacsint a mosolygós tavaszra.