Egy elveszett naplója

Mondd meg nekem kérlek, mit akarsz hallani?
Egy mesét arról, miért harcolok folyton?
Vagy még inkább újra szerelmet vallani?
A szavakat, amiket magamba fojtok?

Mondd meg nekem kérlek, mit akarsz látni?
Egész életemben érted vérezni?
Szégyentelen, térden állva imádni?
Végül a magány sötétjében végezni?

Mondd meg nekem kérlek, mit akarsz tőlem?
Hogy mindörökre csak téged várjalak?
Hogy játsszam azt, hogy a kedvem felhőtlen?
Hagyjam, hogy a percek évekké váljanak?

Mondd meg nekem kérlek, mit akarsz mondani?
Hogy másra vársz, hátha ő többet nyújt neked?
Azt, hogy féltesz, hogy nem akarsz megfojtani?
Hogy olcsó indokból nem lehetek veled?

Mondd meg nekem kérlek, ki az akit akarsz?
Azt, aki az ember lesz az álmaidból?
Azt, kinek bűneit te vakon eltakarsz?
Azt, aki "nagyobb" lesz az álmaimtól?

Mondd meg nekem kérlek, mi az amit vársz?
Megfelelő választ a kérdéseidre?
Valakit, ki megfelel annak mit elvársz?
Aki jobb választ ad az érzéseidre?

Mondd meg nekem kérlek, ki legyek én neked?
Valaki akit bárhol megtalálsz szinte?
Az, aki begyógyítja minden sebed?
Aki más helyett legyen neked őszinte?

Mondd meg nekem kérlek, érdemes küzdenem?
Érdemes mindent megtenni csak is érted?
Mondd őszintén, hiábavaló küzdelem?
Vagy van még remény, ami engem éltet?

Mondd meg nekem kérlek, létezik-e az?
Van-e, aki jobban szeret téged nálam?
Van-e valaki, aki jobban oltalmaz?
Van-e aki sorsodat látja sorsában?

Keveset ugyan, de mégis túl sokat
Raboskodtam a csendes sötét magányban
Nem hagyom, míg el nem érem célomat
Míg meg nem szerzem szerelmed egymagában

Belefáradtam az érted folytatott harcba
A szánalmas és örökkévaló kudarcba
Ezerszer feltettem már a közhelyes kérdést
Téged szeretlek, vagy csak azt az érzést
Melyet lelkem rólad alkotott a magánytól félve
Egy csak nekem ítélt lányt buzgón remélve

Hogy szeretlek-e, vagy nem, számomra is kérdés
Nem hagy nyugodni egy percre sem az érzés
Hogy talán többet is érzel csak félsz kimutatni
Én pedig nem tudom soha már kikutatni
Tévedés volt talán érted küzdenem
Ezért most a ragaszkodásom kell leküzdenem

Te már rátaláltál az igaz szerelemre
De én még mindig várok a kegyelemre
Talán elkövettem már számtalan ballépést
De megfizettem minden egyes félrelépést
Arra várok aki mellett nem kell gyűlöljem magam
Aki előtt nem kell titkolnom többé a szavam

Nem hagyhatom hogy felépítsd bennem azt az érzést
Hogy szánalmasan kutassam folyton a régi kérdést
Hogy rettegjek attól hogy eltűnsz mint a kámfor
Hogy kétségbe esve keressem a tőled nyert mámort
Ezért hát most leteszem a fegyvert, megadom magam
Leszek újra az emberek között szabad, súlytalan