Egy elveszett naplója

Megfojt a bűntudat, összetöri lelkem
elkövettem valamit a mindenem ellen
Kést szúrtam szívébe, s megforgattam benne
Nem tudom énem ilyet miért tenne

Undorodom magamtól, nem tudom ki vagyok
kiket régen megvetettem, most összeolvadok
A tükörben nem látom valódi énemet
csak a szilánkok élén csorgó véremet

Azt kívánom bár ne élnék tovább
az élet vas marka tenne odább
Nem akarok ez az ember lenni
nem akarok másoknak rosszat tenni

A legjobban az fáj, hogy fájdalmat okoztam
És mindent csak épp magamat nem okoltam
Elvesztettem a legféltettebb kincsemet
megsebeztem egyetlen este mindened

Bárcsak nem kelnék fel másnap reggelre
ha nem borulhatok arra a kebelre
melyet vakon, őszintén annyira imádok
melyen szótlanul eltelhetnek évmilliárdok

Nem küzdhetek többet már ellened
Csak hagyom, hogy felnyisd a mellemet
Tépd ki a szívem, vidd el a lelkem
Vágd ki az általad nyert hegeket

Csak fojts meg és dobj vissza a porba
Csak csókolj meg és küldj a pokolba
Szeress úgy, ahogy egyszer én téged
Vagy gyűlöld örökké ki a részed

Maradj velem a világvégéig
Kínozz az utolsó csepp véremig
Én az életemet neked adom
Pedig a tiedet meg nem kapom

Táncolj velem, te leszel a párom
A szívem lesz a színpad
Kínozz engem, nyugodt legyen álmod
A szívem lesz a kínpad