JazzJardine blogja

Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,

egyszer fölébredsz és aztán sokáig

nem bírsz aludni. Nézed a szobádat

ott a sötétben. Lassan eltűnődöl

ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,

mint majd a sírban. EZ A FORDULÓ AZ,

MIKOR AZ ÉLETED ÚJ ÚTRA TÉR.

Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt 

éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.

Babrálsz vele. Megúnod és elejted.

Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.

Minden zajról tudod, hogy mit jelent.

Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.

Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz

A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

(Kosztolányi Dezső)

Te ismeretlen és ruhátlan,

te kelsz ki minden hamuból.

Te vagy a hetedik szobában,

nem haltál meg, csak aluszol.

Csak aluszol, háncsból az ágyad,

körül a hamuszín falak,

roncs függöny ád a némaságak

nagy, mozdulatlan szárnyakat.

Nem mozdulok. 

Csak, mint áramló, lassu rendek,

csak alvó látomásaid kerengnek,

mint láthatatlan csillagok.

Ébredj, ébredj. Mutasd a vállad.

Sebesülten is megtalállak.

Szólj, hogy szólhassak holtomiglan.

Mondd, mondd el végre, merre jártál

kimondhatatlan álmaidban. 

(Nemes Nagy Ágnes)

Egyedül vagyok, mire megjössz, az egyetlen élő leszek, csak tollpihék az üres ólban, csak csillagok az ég helyett.

A temetetlen árvaságban, mint téli szeméttelepen, a hulladék közt kapirgálva szemelgetem az életem.

Az lesz a tökéletes béke. Még szívemet se hallani, mindenfelől a némaságnak extatikus torlaszai. 

A pőre örökkévalóság. S a tiéd, egyedül tiéd, kezdettől fogva készült e nagyszerű egyszerűség.

Mint tagolatlan kosárember, csak ül az idő szótalan, NINCS KARJA-LÁBA MÁR A VÁGYNAK, CSUPÁN ZIHÁLÓ TÖRZSE VAN.

Mindenem veszve, mire megjössz, se házam nincs, se puha ágyam, zavartalan heverhetünk majd a puszta elragadtatásban.

Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj! Ha gyenge vagy, végem van akkor. Ágyban, párnák közt, uccazajban iszonyú lenne fölriadnom.

(Pilinszky János)