Ildiko1217 blogja

Ha reggel felkelek, te jutsz eszembe,

rád gondolok akkor is, ha este lefekszem,

ha elmegyek otthonról, azon merengek,

milyen volt veled esni szerelembe.

Az első csókunk varázslat volt, tényleg,

mikor forrón átöleltél, követelőzve.

Ha a várost járom, ha a ligetbe megyek,

ha moziban járok, csak rád emlékezem.

Bárhova is megyek, egyszer csak hirtelen

bevillan egy mondat vagy, ahogy rám nevetsz.

Akármerre járok, falun, s városszerte

minden egyes helyről van egy szép emlékem.

Séta közben megálltunk, magadhoz húztál,

szemed szemembe fúrtad, csak néztél énrám.

Ahogy fogtuk egymást, karodban elvesztem,

ahogy felszállsz a vonatra, én meg integetek.

Vagy átkaroltál engem és csak úgy ballagtunk,

tűzön jártunk, vagy nyári estén a Dunán hajóztunk.

A konyhában állok és azon merengek,

milyen mohón vártad, hogy végre szerethess.

Régi, szép emlékek, szavak, üzenetek,

itt élnek még bennem, erről nem tehetek.

Szeretlek, mindig, míg élek, emlékszem.

Nem bánok semmit, sohasem feledlek.

Sohasem feledem, hogyan bűvölt szemed,

A kezeid, a szád, vágytól fűtött tested.

Kimondatlan szavak égnek a nyelvemen,

elmondanám neked, de már nem tehetem.

Emlékszel vajon rám, ha elül körötted a zaj?

Gondolsz-e néha arra, milyen is volt tavaly?

Eszedbe jutnak-e a szép szavak, levelek?

Mosolyogsz vajon, vagy dühöngsz még ezerrel?

Cinkosom vagy-e, vagy ellenség lettél?

Ki tudja, tán azt hiszed, végleg vesztettél.

Kinek látsz te engem, látsz-e még valaha

szentnek, ribancnak, vagy egy jó barátnak?

Igaz volt-e minden, netán én képzeltem,

hogy szerelmünk létezett, vagy érdekeltelek?

Álom volt az egész? Hittem és akartam,

te meg hazug módon szerelmed tagadtad.

Kísértem vajon még éjjel az álmodat,

ébredsz-e arra, hogy érzed illatomat?

Vajon ébred a vágy benned, ha eszedbe jutok,

vagy igaz sem volt a sok buja légyott?

Igaz volt a csókod, őszinte a vágyad,

forró ölelésed, vagy áltattam magam?

Valóság volt? Álom? Vagy valami vétek?

Szomjas ajkaidat még testemen érzem.

Magamon érzem finom érintésed,

követelő tested, puha, meleg kezed.

Mohó szemeiddel ahogy néztél némán,

elvesztem benne, bárcsak néznél még rám.

Önmagad leszel,
ha majd nem félsz érezni,
ha mersz létezni.

Vége van, elmúlt, elült a vihar.

Talán sosem volt igaz, elmúlt a zaj.

Nincs félelem, nincs kétség, az üresség zenél.

Itt van a kegyelem, keresztülfúj a szél.

Kerestem valamit, ami sohasem élt,

Nincs itt, sohase volt, aki azt mondja: én.

Kerestem a szívemet, mindennek gyökerét,

Csak egy szív van, s az szabad mindörökké.

A boldogságóceán tengernyi mély,

Az univerzum ragyog, feneketlen tér.

Ami feltárul előttem, egyszerű, szép:

Szabad vagyok végre, szabad mindörökké.

Szürke asszony, elszürkült élettel,

szürke ruhában, szürkén nevet.

Szürke emberrel, szomorú szemekkel,

játszik szürke arccal, vidám szerelmet.

Szürke dohányfüst takarja el,

mit nem láthat meg, csak tiszta szem.

Hiába szeged fel büszkén a fejed.

Mit szeretnél, soha nem kaphatod meg.

Hiába mímeled, hiába vágyod,

mit nagyon akarsz, szegény bolond.

Ha soha nem mered meglátni a valót,

csak magadat csapod be, botor módon.

Színlelsz, kegyetlen, reménykedve,

és hiszed a mesét, mely neked kedvez.

Homokba dugod vég nélkül fejed,

hisz neked tettet a szürke ember.

Lásd a világot másnak, mint ami,

álmodj tovább, ne ébredj fel,

könnyebb a hazug szót igaznak hinni,

mint szabadon élni az igaz valódit.

Magad festett álomba kapaszkodsz,

várva, nem marad üres az életed.

Ne várd, hogy magától megváltozzon.

Higgy, remélj és élj benne!