Füzet versek

Vélemény
2012. április 27. 17:52

A kis világból A nagy világba

A kis világból
A nagy világba

Por város
Por iskolájából,
Április utolsó napjaiból
Szavakat küldök
Ti két kupolás ördögök.

Nagy ország
Kis részéből,
Elhanyagolt szeletéből
Rovásotokra írok
És elmondom amit bírok.

Már a szegény itt elfajult
Panelban csürhül, el nyomorult.
Már nem a kenyér az alapszükség
Hanem már cigarettás az éhség
S nikotintól korog a gyomor.

Falu-város parkerdőjében
A mocsok utainak mozgó ereiben
Fiatalság drogozik pattogzik,
Teker-hever ordítozik,
Az éjszakában lombos fák sűrűjében.

Már 14-től a gyereked
Nem a te véred,
Mert már a mocsokban eltűnt
Az elvonóban feltűnt
Majd utána a hullaházban kihűlt.

Nincsen pénz, folyik,
Adó, adó, folytatik,
Nincs pénz újból,
Már az ember a hajából
Is kifogy amit tudna tépni.

De kezdem látni a jövő képet
Mely csak halovány
S eléggé gány,
Barna úrfit Narancs zászlóval
A piros - fehér - zöld  mellett,
Diktátor címszóval.

Csak ugyan nem csak ők
A tisztelt romlasztók,
A nem dolgozó öröm fogyasztók,
Hanem a két kupolán is túl
Is létezik a kék színű csillagos "ők".

A nyugat meg nem nyugtat,
Kapitalizmus futtat
Minden igás lovat,
A nyomor termett és terem
Az iskola is rém-verem.

A két kupolás kemény sátoros
A kék csillagos öltönyös ostoros
Ember és emberek
Ugyan úgy hibáznak,
A nyomor szavában áznak.

Ahogyan a Green Peace is mondá
Hogy a pénz nem ehető
Új bolygó nem vehető,
Nincs köztünk egyenlőre
Új világ (Isten szerű) teremtő.

A hitványság virágzik
A bank nem hibádzik,
Ördögi kamatok
Utcán alvó kobakok:
Árpád apám, mond merre vagytok?

De csak is úgy kérdem
Hogy nemzeti érzelmem
Non fashisco,
Nem kell ide új Gestapo,
Füstölgő halál gyár kémény.

Mert az eltorzult eszme rendszerben
Nem jó elvekben
Csak támadnak és halnak
Majd a börtönben raboskodnak
És az életben névtelenül halnak,
Maguk lelkében korccsá torzulnak.

Eme horog - haragosok szava
(Remélhetőleg) soha nem érvényesül,
Mert fejükön puska cső vagy
Gumibot sül,
És nem lesz ily embernek jó hava.

Más utat kell keresni,
Mert az erőszakban meg lehet halni
És a börtönben is lehet élni,
De az ember kifinomult
Elszánt és nem nyomorult.

A civilizáció, bizony - bizony,
Erkölcsre szorul!

2012. Április 27 10:07

(Folytatik, csürhül, gány, romlasztók, fashisco ( ejtsd: Fásiszko), Direkt úgy lett írva.)

2012. március 30. 17:45

Vonszold magad!

Gyere haver!
A sors téged ver!
A reggel 5 óra,
A napi utazás 3 óra!

Jól haladsz!
Fölállhatsz!
5:30 perc
A buszig még 40 perc!

Igen igen!
45 -kor kimásztál!
Felöltöztél,
És már mentél!

Döcögős 20 perc,
Egy óra, és zár a ketrec!
Ahogy megérkeztél,
Az állomásról máris mentél!

Ügyes vagy!
De a gyomrod nem hagy!
Egyél egyél,
Az órára időben bemenjél!

Rendben öcskös!
Már nem ver az üstökös!
Vége a napi 7 óra igának,
Várnak korepen, új igásnak!

Gyalog galopp,
Völgybe le dombra hopp!
Felértél megmenekültél,
Dedóba érkeztél!

Pusztuljá másfél órát!
Lásd a nyomor porát!
Oldd meg a lapot,
A 4-es feladat lapot!

Most ha nem, akkor kapsz
Igazolatlant, családit nem kapsz!
Állambácsi előírta,
Úgy hogy vigyázz kis pacsirta!

Mert a magyart érted,
Csak a matekot nem, érted?!
De nem baj, jó egy kis óvoda,
Utána spuri, buszra haza!

Fél óra hepe hupa,
Kanyar, és hupla!
Érj be újra, ahol voltál,
Igen igen! Reggel itt fordultál!

Jól nyomod öregem!
Vár az otthoni verem!
Még 10 minutum
És még fontosabb a szekundum!

És je je!
Haza értél,
Most aztán magadhoz térjél,
Ülj asztalhoz, hát egyél!

De siess-siess!
Itt van már 5 óra
Csipog a karóra
Tanulni kell! Siess - siess!

Tanuljál!
Ne hogy megbukjál!
Van jó sok tanulni való
És vár rád holnap a tahó Komló!

Rendben kis ügyes
Este 9 óra,
Az ideged feszes,
Reggeli kelésig 8 óra!

Most tegyél mindent rendbe,
Ágyazz meg, pakolj be,
Szendvics és víz,
Mindennap ugyan azaz íz!

Okés okés!
Fürdés, fogmosás,
Az arc is fele más,
Jó éjt pajtás!
Alvás!
Holnap is vár a hajtás!

2012.03.25
19:26

2012. március 21. 16:29

A nagy beszédek semmissége

Nem jelent meg,
Az egér remeg.
Nagy beszéde
Aztán a szegénysége.

Orvosi szabadság:
Ó, micsoda árvaság!...
Cin-cinünk lényegtelen
A nevetés(em) szégyenítésében!...

Orvosi papír egy két szó,
Szabadságot kért hahó!

2012.03.19 07:44
(Előzménye itt. )

2012. március 14. 08:58

Az igás

 

A kormány nem segít, nem ad pluszt,
Eltelik egy idő, te is beadod a slusszt.
Rabja vagy a disznónak, a banknak,
Rabja vagy, keveset adó munkádnak.

Igás ökörként kimerülten csak aprót kapsz,

A számlák befizetésével sem haladsz,
Kevés a pihenésed és kenyered,
Gennyes sebes a tenyered.

Hajnalban kelsz és már dolgozol,

Teljes erőddel az aprópénzért imádkozol .
Majd haza érsz, beestél,
Ma is tudod, hogy csak apró pénzt kerestél.

A legfélelmetesebb kérdés:

Holnap is lesz szenvedés?
De a kérdést nem teszed fel,
Mert a békát nem rejted el:
Nincs szabadnap,
Csak is mindennap:
MUNKA.

2012.03.14 06:57 

Slusszt: direkt így lett íra.

 

2012. március 11. 15:28

Erkölcsi bukás

Nehezen íródik
Hosszú este után
Az agy a kéz tipródik.

Szemek nézete
Megvetésbe tettek
S a szarka lábuk evett.

Hisz látták mit látni köll
S hiszi vagy nem
De ön-önmagukba üvölt föl.

" Rágyújtott,,
"Csaló hazug alávaló,,
"Vár rád a daráló,,

( Csak kiolvasott gondolatok,
Wéger úrnak van igaza,
Most mentem haza...)

2012.03.11
9:19

Köll direkt úgy lett írva.