Hanagyorgyi blogja

Sétára indultunk, hirtelen jött a sötét,
egyszer felettünk feketébe borult az ég,
a felhőkre tekintve csupasz ágak felett,
húzott el suhogva egy nagy seregély sereg.

Fekete az ég, ijesztően hangos a táj,
félve hidegtől, meleg felé vonulnak tán,
ereszkedik a felhő, sűrű hópehely száll,
hajamon ezüstsapka csillant a hó nyomán.

Hideg lett az este és hó borított mindent,
de ez a szerelem belülről melegített,
egymásba karoltunk, úgy tapostuk a havat,
hamar reánk köszöntött az édes alkonyat.

Összebújtunk csendesen, a nyár már messze járt,
ablakunknál szél fütyülve bebocsájtást várt,
odakinn hideg volt, bent szívünk melegített,
szerelem minket egymás karjába repített.

Kit érdekel a hideg, kinek számít a hó,
mikor minden oly szép, szerelmesnek lenni jó,
eshet reggelig, falat emelhet körénk a szél,
semmi nem számít, hisz örökre enyém lettél.

Szánkázik
a gondolat,
csillámló havon siklik feléd,
látom
édes arcodat,
jövő reménye nyújtja nekünk kezét.
Átölel a mámor,
úgy éget a szerelem,
bármerre visz a sors,
csak tekintetedet keresem.
Egyszer valóság lesz minden édes álom,
s engedi a sors,
hogy a képzelet szabadon szálljon.


***



Szerelem tüze az, mi szívemben éget,
nincs nálam boldogabb, hisz szerethetlek téged.
Holdvilágos éjszakán gyönyörű álmot láttam,
csillagok közt kézenfogva veled együtt jártam.
Álmodoztunk nagy csodáról, igaz boldogságról,
az álmokból valóság lesz, nincs is olyan távol.
Elűzzük a magányt,
eltemetjük örökre a fájó gondokat,
szívünk nyugalomért kiált,
egymás karjában ér bennünket a pirkadat.
Szeretni jó,
szerelemben élni nélküled nem érdemes,
nem ment még el az utolsó hajó,
jöjj kedvesem és őszintén szeress.
Boldogan vigyázok rád minden éjjel, s nappal,
veled együtt ébrednék csendesen mindig, ha ránk köszönt a hajnal.
Szép szerelem légy bővízű patak,
ne engedd, hogy érzéseink elapadjanak.

Éjjel sűrű köd leszállt, eltakart előlem,
jaj, merre jársz ilyenkor, nem hallok felőled.
Ködfátyolon át most nem látom szép arcodat,
megőrjít a magány, úgy mardos egy gondolat.

Felhúznám e függönyt, de tehetetlen vagyok,
nem látom mögötte, ahogy kék szemed ragyog.
Olyan nagy a távolság, hiányzol már nagyon,
hogy a ménkő csapná már ezt a ködöt agyon.

Hófehér ködfátyol, mi testem simogatja,
belemarok, de kezem kezed nem foghatja,
őrülten kacagok, testemet ködbe dobom,
már régen nem érdekel, mit hozhat a sorsom.

Fülemet úgy bántja ez a végtelen nagy csend,
szívem fáj, jaj, valami motoszkál itt bent,
közben odakinn dühöng, visít a hideg szél,
csak azt tudnám kedvesem, hol vagy, merre mentél.

Tombol a vihar, felkapja ködnek fátyolát,
várj meg, ne siess, végre látlak, ne menj tovább,
mikor hangod hallom, szívem hevesen dobog,
szorosan átölelsz és lelkem újra boldog.

Ne engedj el kérlek, mi történt, mit nem értek?
Ó, tegnap még olyan gyönyörű volt az élet,
álmodtunk őszinte, el nem múló szerelmet,
szíved adtad, s boldogan fogadtam szerelmed.

Oly jó volt, mikor ajkad lágyan ajkamhoz ért,
felhők közt szálltam, hálás voltam szerelmedért,
már akkor éreztem, hogy szívemből szeretlek,
bármit hozzon a sors, soha el nem feledlek.

Hideg szél süvít.
Lassú lépted nyomában
hópihe táncol.

****

Rég nem fáj semmi.
Reszkető falevelek
lágyan takarnak.

****

Merre jár a tél?
Szél szárnyán tova siet.
Nyílik még virág.

****

Hideg éjszakán
telihold vízen csillan.
Nyarat álmodik.

****

Halottak napján fájón visszatekintünk,
már régen föld takarja, akit szerettünk,
mosolyog még a nap, lágyan simogat,
lassan szürke ruhát ölt az alkonyat.

Szeretném megsimítani újra arcát,
kinyújtom kezemet, rég nem hallom hangját.
Árnyékát látom vagy káprázik szemem?
Kérlek segíts, ha vagy nekem, Istenem!

Akit úgy szerettem egy napon csak megcsalt,
itt hagyott magamra, úgy fáj, hiszen meghalt,
még el sem köszönt, annyira sietett,
elengedte árván hagyta kezemet.

Ó, de átkarolnám, csak lehetnék vele...
hiányzik önzetlen, tiszta szeretete.
Elfogadna és tudná, mire vágyom.
Már odafentről vigyázza az álmom.

Naphosszat hallgatnám, szóljon hozzám végre,
kinyitnám ajtóm, bár jönne mellém félve.
Nem érzem melegét, régen elhagyott.
merre jár, világítanak csillagok.

Sírján virágok, mellette sok gyertya ég,
szívemben bánat jár, minek is élek még?
Mennék már, de ki hoz virágot ide.
Várom, hogy kezem újra kezébe vegye.