Álom az álomban

Halasz•  2015. május 24. 21:52

Ma reggel, mivel korán keltem, csöndben kiosontam a konyhába, hogy előkészüljek a mai meglepetések. Kivettem a fehér rózsacsokrot a rejtekéből. Beletettem egy szép üveg vázába. Elkezdtem a reggeli készítést. Odatettem a kávét is közben. Míg felvertem a tojást, arra gondoltam, bent fekszik az ágyon egy tünemény, vajon hogy fogom finoman felkelteni? Úgy szeretném ébreszteni, ahogy még senki. Csókokkal az arcán? Esetleg finoman át ölelve? Vagy cirógassam amíg felébred? Mi lenne, ha csak ülnék előtte, és a nézésem simogatására ébredne? Érezné a reggeli, és a kávé, semmivel össze nem téveszthető kesernyés illatát. Kinyílna a szeme, vajon kérdés ülne benne, vagy az öröm, hogy lát és ott vagyok előtte? Kérdezné, ez nem álom ugye? Valóban itt vagy? Még ő sem hiszi el, hogy megtaláltuk egymást.

Megrázom fejem, vissza a reggelihez, hisz így soha nem készülök el. Oda rakom a tűzre a rántottát. Mikor kellőképp átsült minden, lehúzom a tűzhelyről és kirakom két tányérba. Szelek hozzá kenyeret is. Ránézek a terítékre. Reggeli megvan. Kávé ott gőzöl. Fehér rózsa a tálca szélén. Evő eszköz is odakészítve. Tökéletes. Egy jól induló reggel. Felkapom a tálcát, és berobogok vele a szobába. Szerelmem ott alszik, mint aki nem aludta ki magát soha. Mint aki most próbálja bepótolni minden éjszakáját, amit nem velem töltött. Lerakom az asztalra a tálcát, hogy amíg keltegetem, ne legyen útba. Odaülök mellé az ágy szélére, és csak nézem. Itt van ő, egy csoda, aki épp a kispárnám gyűri szét. Vajon miről álmodik? Odahajolok hozzá, és egy érzéki csókot adok az arcára. Finoman megsimítom a haját, ahogy nekem is tették mikor gyermek voltam. Adok csókot a szemére, hogy az álom manók lassan elmenjenek. Közben tovább simogatom fejecskéjét, mert tudom, hogy szereti. Végigsimítom arcát, és csak annyit mondok neki halkan, szeretlek. Megrebben a pillája e szóra, látom kezd ébredezni. Nem akarja kinyitni a szemét, mintha attól tartana, hogy véget ér az álom. Megismétlem neki a szót, amit mindenki hallani szeretne, csak most közelebb hajolok a füléhez. Szeretlek, súgom neki. Ébresztő kedves. Isten hozott az álmomban. Kinyitja a szemét, és látom benne a viszonzást. Szeret, ez nem kérdés. Rám néz, és visszakérdez. Ez a te álmod? Ez te tovább is álmodod velem? Boldogok leszünk mindig? De még mielőtt kimondhattam volna amit akartam, megszólalt az ébresztő óra. Ahogy kinyitottam a szemem egy sóhaj hagyta el a szám, igen, mindörökre!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Halasz2016. június 22. 20:07

@kodrane: Köszönöm Erzsike!

kodrane2016. június 22. 18:02

Jó reggelt, szép álom volt !

Halasz2015. május 26. 04:09

@Vip: köszönöm Babett 😃

Vip2015. május 25. 19:54

Itt is tetszett :)

Halasz2015. május 25. 19:17

@Ametisz: Köszönöm :)

Ametisz2015. május 25. 16:29

Szép, kedves írás. :)

TothGigi2015. május 25. 16:26

@Halasz: jogos :D ott a pont :)

Halasz2015. május 25. 16:25

@TothGigi: Mindenkire süt, csak ki kell állni az árnyékból :)

TothGigi2015. május 25. 10:27

@Halasz: Köszönöm :) Szép Nap ,bàr süthetne a nap r àm :)

Halasz2015. május 25. 08:50

Köszönöm nektek. Igen, ott volt mellettem és egy csodás napunk volt akkor.
Legyen szép napotok

BakosErika2015. május 25. 08:47

Szép, szeretettel teli gondolatok. :)
Isten hozott közénk.

TothGigi2015. május 25. 08:30

Mindörökre :) Szép és igaz :) Nagyon jó volt olvasni :) Ugye ott volt a Kedvesed melletted ? :)