H.Irma blogja
A Szerelem mosolya
A Szerelem mosolya
Álom? Vagy ez csoda?Miért vagyok tétova?
A szívem valaki elrabolta!
Ó! Az eszem is vihette volna!
Nem találom a helyem,
keresem az életem.
Segíts nekem, hogy tudjam, megfejtsem.
Magamat én most minek nevezzem?
Elveszett felem helyett
kaptam egy másik felet.
És mi lett? Neked kell most felened...
Hát mondd: Megtaláltad a szerelmet!
Ébresztő valóság
Ébresztő valóság
Még most is veled indul minden reggel
Mint, ahogy az éj is még veled jön el.
De nélküled ébredni, indulni el?
Élni sem akaró életkedvvel?
Tudod, így már szinte lehetetlen.
Egyszerre ébresztőt fúj álom és valóság?
Hová tűntek az álmok, Fejre állt a világ?
Ez még mindkettőnknek csak a rejtélyes talány.
Köddé vált, szertefoszlott.
Ígért, adott, megfosztott.
Ajkadnak puha csókja...
Szavaid kedves bókja...
Egy akácfa árnyéka...
A szigeten boldog séta...
Vágyaimmal átkarolva...
Életem mint egy film eddig csak úgy elsuhant
Szomorú kicsi szívem, újra lángra lobbant
Egy édes hajnal, csókjaival rám úgy zuhant
Lehet ennél szebb ébresztés?
Kedves csókkal ébresztgetés?
A mesédet olvasva szívembe hasít a fájdalom.
Gitárod hangja már megfakuló emlék a vállamon
Valaki kiáltson! Lehet nekem még csodára várnom!
Lényedet mélyen szívembe zárom
Csak emléked, mára már nincs másom.
De hidd el rá vigyázok nagyon!
Ha már nem sétálok utadon,
De tudom, szívedben ott vagyok,
S amíg csak engeded én ott is maradok.
Mert szeretlek! Elég, ha csak kimondanom!
Magány, hiány, emlékezés...
Nyárvégi este
A nyárvégi langyos este csendjét
csak a szellő rezzenése bontja,
és sok virágnak édes illatát
selymesen az esti légbe fonja.
A hintaágyban lustán heverek,
a kezemben egy hűvös pohárral,
melyből jó vörösbort ízlelek,
míg lehull a nap végső sugára.
Gyümölcsökkel terhelt fák között
a fáradt fény törötten reszket,
az illatfelhő lágyan átölel,
emlékeddel tölti be az estet.
Arcom bőrén érzem érintésed,
megsimítasz lepkekönnyű kézzel,
ölelnélek... fáj nagyon hiányod...
képzeletem száll feléd a széllel.
Az elmúlást érzi most a lelkem,
érett gyümölcs lett az életem,
emlékekkel telten hullni készül...
nem tartja semmi... nem vagy velem.
Szeicz János dr.
A nyugalom tengere
A nyugalom tengere
A nyugalom végtelen tengere!
Fejed ölembe ejtve, arcod kezembe temetve,
vagy csak lehunyt szemmel ülni egymás mellett,
ez a nyugalom végtelen tengere!
Bánatos vagyok, mert messze vagy tőlem!
Bánatos vagyok, mert itt vagy a bensőmben.
Elzárva élsz szívem mélyében,
senki nincs, ki téged onnan kitéphet!
Véget nem érő lágy, puha csókok,
kedves és aranyos bókok,
engedni nem akaró szoros ölelések,
vágyaink szerinti képzelgések.
Hol az az Isten aki ezt rótta rám?
Hol az az Úr, aki nem gondol rám?
A túlvilágban kell majd várnom rád?
Várok! Ne félj, én majd ott is várok rád.
Mennybe már nem jutok,
én oda túl rossz vagyok!
A pokol lesz az otthonom,
visz az út, s én hagyom!
Akár lentről, akár fentről ígéretem betartom.
Egy lélek őrzését semmiért fel nem adom.
Csak mert földi létem véget ért,
az életed ne büntesse senki az én vétkemért
Ha egyszer majd úgy élhetem az életem,
hogy bocsánatot nem kell kérnem,
megbékélek önmagammal,
nem akarok megfelelni, csak magamnak!
Akkor jön el a boldogság pillangója ,
ki elmém kapuját lelakatolja,
s kitárja szívem, hogy lássak,
csak a szívemmel, de azzal tisztán lássak!
Hol egy vándor, aki mutatja az utat?
Jóakaró, hiába akad egy tucat,
sebzett szívek fájón dobognak
és értelmetlen vágyak miatt zokognak.
A nyugalom végtelennek tűnő tengere!
Fejem öledbe ejtve, arcom kezedbe temetve,
a bánat könnye tenyereden megtapad.
De nincs baj! Csak sajgó szívem újra meghasad.
Adj helyet
Adj helyet magad mellett,
az ablakhoz én is odaférjek
Meztelen válladhoz érjen a vállam,
engedd, hogy megkívánjam.
Engedd, hogy érezzem,
hogy szabadabban lélegzem.
És ha éhes vagyok és fáradt,
.magamfajta többet mit kívánhat
Mint a félelem a színpadon,
ülök a közelben egy padon.
Úgy parancsolok magamnak,
még maradjak, megmaradjak.
Kínomban a színpadon,
fejem a lábam közt ülök a nyakamon.
Homokkal teli a szám,
szép vagyok, mosolygok rám.
( Bikini )