Giuditta blogja

Ember ki élsz hol születtél. Felelősséggel bírsz és cselekszel, majd ébredsz, hogy kötelezettség van, de jogod semmi. Ki mit kér, ki mit szeretne.? Megegyezhetünk? Boldog akar lenni mindenki. Vagyon csillag az égen, hol a földről Boldogságot keresel. Nemi harcot, hagyd el! Keresgélsz, éled azt miben te jól vagy. Közben látásszögedbe, bele szól a közeg. Hajrá birkanyáj, szöget ütött a fejedben. A többség lubickol eme vízben és kirekesztve érzékeled a választást. Te döntöttél és vállaltad teszed a dolgod, mitől levegőt kapsz. Szó nincs arról, hogy értsenek, te a nyájon kívül vagy. Minden betű mit szád hangba foglal, csodálkozó szempárban figyel, te mit akarsz? Ha helyes akarok lenni tőled semmit, én, hallgatlak. Te kérdezed én mit látok- én választ adok. Te magyarázol, de miről is? Magadról. Miért kérded azt amit te már tudsz? Miért tőlem? Vállald a döntésed ember! Én én, vagyok Te meg te, mindent másképben látunk. Dönts már magadról, és ne kérdezz! Sajnálat feléd még ez sem ébred, már csak nézlek, hogyan dagonyázol egyre beljebb. A lehetőség ott van, légy őszinte, legyőzés nélkül. Ez vagyok, ez Én vagyok, ettől élek! Soha nem lehetek te.!!!!!

Hajrá küzdj magadért,
Hajrá küzdj másokért.
Mit is tehetnél, küzdj!
Magadért?, vagy másokért?
Mi a kérdés?
Kiért küzd az elméd?
Magamért.
Akkor hol a kérdés?
Nyitni tudsz?
Igen.
Mit teszel?
De én vagyok a jó,
Nem értenek.
Mi a kérdés?
Vagyok, mondom.
Miért is?
Nem hallanak.
Hallod magad?
Igen beszélek.
Miről is?
Fejemben szólnak.
Kik?
Ó miről beszélsz?
---------Magamról?
Igen. Ki vagy Te?
A beszélő.
Cselekszel?
Most miért kérded?
Tudod te,.

Mit mondhatnék rólad?
Eme vágyvilágomban.
Tapintottam szabadságomban,
Őskori szimbólumokban.
Kóstoltam gyorsan,
Mi sorsban torpan.
Tollam-váltottam, viszonyban lobban.
Mint tűz lángja.
Halálukban összpontosítottam.
Szétrobban álom sikátorokban,
Csábít a leírt változat.
Mely gyorsan csobban.
Dobtam mosolyodban rejlő hamusságodat.
Ásítottam, mely egy táborban,
Hagyományként ismét torpant.
Horgonyt vetne, de egy pocsolya toccsan.
A disznó horkan!
Sikoltottam otthonomban,
Melytől horgonyt vetett mosoly,
Mitől arcod lobban, pofon vágtak.
Vörös vázlat napokban összecsobban,
Majd megkoppan, mint kő a sziklán.
Izgatottan helyét nyomokban összpontosította.
Fordítottam félálomban,
Borsban sorsom láttam.
Színe öröklétszalonban koppan.
Sóhajban, ablakodban, áhítatban,
Csókodban dobbantam.
Kiáltottam gyomban!
Füledbe másztam, szíved nyitottam?
Holtadban lapátoltam,
Sátorban robbantam.
Mellkasodban dobban szív?
Tollamból tinta kicsobban,
Nekikoppan, mi fejedben van,
Majd újra kezdi lépted,
Mi ismét megtorpan.
Levegő a sorsban, széltől robban,
Mi te vagy gondolat,
Mit szíveddel hallhatsz.

Kövület!
Szívem Ó szívem-sorsom mi végig visz.
Légy kemény, légy harcos!
Légy velem szívemből egy hang,
Mely szól hozzám!
Könnyen lépek mi eddig volt.
Az már a múlt, kopogtat az új, de légy velem!
Küzdj, mit te tudsz, lépj tovább….. –
Érzed- a hullámot? Érzed - milyen jó?
Érzed, mi veled van, miben te hiszel?
Élvezd, végre a jót!
Elvisz, a tenger mélyére,
Az vagy te, kivel együtt hullámzol.
Látod milyen egyszerű?
A köpönyeged dobd le magadról, hej!
Neked kell hinned mindenben!
Mit szíved diktál, érted harcol!
Minden mi virág, így újra ülteted.
Gaz nem gyalázza meg.
A szíved-jövőd üdvözlése.
Itt az ébredés, melyben célod élheted.
Ára, dobd köpönyeged.
Falad ne emeld! Hagyd a bontást.
Jövőd lángban égő, elméd-fáklyád.
Hited-könnyed törlő óriás.
Meződ viruló szép virág.
Harcol lelked vagy nyugszik ép,
Ne feledd, fáklyád mégis ég.
Gondolkodsz, kabátod dobjad vagy tartsad-e még?
Új ruhát öltenél, de a régi melegít még.
Belül fázol, kívül égsz.
Szikládról ugranál, de erőd nincs elég.
Tudod a zuhanás lenne hited mélysége,
Mi szabadság mezeje.
Te ott állsz a szélén, ugrás és kész.
Utad jelölted és állsz,
Mint kövület egy hegy tetején.
Öntözd lelkem remény,
Adj életet egy fal elé,
Minek magvát ültettem én.
Időbontásra hajlok remény!
Hitem magon túli, virágba boruló ébredés.
Melytől felhőn túli szárnyalás,
Benne egy sas leszáll,
Melyből égig emelt falad mára oszló,
Nem több mint egy régi váz.

Álom micsoda csoda, igazi versenyuszoda.
Fejedben kattog igazi varroda.
Gépek zaja oda tapaszt,
Irodádban papír halmaz.
Életed, mint egy szálloda.
Vágyból-szobádból kikacsintasz.
Szádból szavak cellába zárnak.
Lelked láztól izzó halmaz.
Üvöltesz elég volt a sárból,
Esőt hegyeden várod.
Leled e nyugalmadat?
Ceruzádat hegyezed,
Hangjegyed papírra veted.
Gyertyafényed-reményed táplálja.
Apró kis szösszenet, felébreszt,
Melytől a láng újra éled.
Kifényesítheted kincsedet,
Gyöngyszemet nevelhetsz.
Gyepszőnyeged előtted hever.
Hangszeredet mindig a remény szólítja meg.
Könnyedet álmodban feledheted,
Tettel az életben megnyerheted.
Szívedet kifényesítheted.
Álmodat megérintheted.