Giuditta blogja

Időnként felbukkan egy régi titok,
Átölel és körbefonja karom.
Szemében látom magam,
Szavától könny pereg arcomon,
Testem tűzben ég csókjától.

Titkos nász a miénk,
A sors sokszor visszaadja a tollpihét.
Mit pár óráig dédelgetünk,
Majd utunkra tovább lépünk.
Keressük a válaszokat,
Leginkább önmagunkat.

Hegytetőre állunk,
Körbe tekint szemünk,
Égbe kiált szívünk,
Testünk egymás nélkül.
Lelkünk vágyát, tollpihe figyeli,
Töretlenül újra visszatér.

Ordítana, ha tudna!
Csendben felhőre ül,
Szellő szárnyán tovább repül.
Kitartóan figyeli sóhajunkat,
Hallja ő, hogy máshoz szólna,
Ő mégis újra vállunkat simogatja.

Suttogja a fülünkbe,
Nászra értek egyszer e világban...
Tollpihénk fárad nagyon,
Őszül már halántékunk,
Vállunkat megérinti,
Párnánkon aludni tér.

Nászra érett lelkünk tánca,
Madár szárnyán felhőt járja.
Két szív egybe érett, így kiált le a földre.
Tollpihe már nem száll tovább,
Nem is volt talán.

Lelkem vetkőzteted, testem rég meztelen.
Nézel szemembe, Te látod, mi más előtt titok marad.
Kezed érintését, nárciszok üdvözlik,
Gyertya mi körbe vesz, testünk egybekel.
A nászt figyeli a láng, füstjében kiált.
Hang zihált, a pillanat heve old tilalmakat.
Arcom csókod érzi, mint sivatagi szél, körbeöleli.
Szívem itt nyugszik, mégis majd kiugrik.
Testünk gyöngyöző patak, mely tengerbe árad.
Itt ész elveszti kövült formáját, új ruhát kap.
Ráfekszik a hullámra, partot érve egybeolvad.
Két test, mi előbb izzó vulkán, most madár, mely fellegekben száll,
Útjukat szél tereli, mely lelkükben él, így más útra tér.
Egyszer minden madár visszatér. Ott valaki várja rég.
Tégy, mit tenned kell! Élj, mit élned kell, Én is ezt teszem.
Két madár tudja, mikor legyen együtt test és szárny, mely egy lélekben tovább száll.

Édenkert édenfa édes gyümölcs leszakítva.
Álomkép álomlét álom megmérettetés, lelki vágyébredés.
Átitat:- Szomjazom, víz megitat, lelkem sír egyedül vagy.
Szíved dobog nincs ki hallja,
Falad emelt gőg, sérült nyomor.
Bontanád, de félelmed erősebb marad.
Fákat ültetsz, életet mutatsz a gyökérben te magad vagy.
Hangod levél szólam, tested széllel táncol,
Ágban hajló lelki fájdalommal.
Könnyed felhőben rejtőző égi vágy halmaz,
Mi fejed felett üvöltő vihar.
Kibontanád szárnyra kelnél elrepülnél.
Hiányzó tollad nem engedi.
Lépted előre, szárnyad nélkül elvetélt magzat.
Most itt vagy velem, itt vagy ki nekem kell,
De ő mással él mástól kapta élete gyümölcsét.
Én maradok ólom szárnyam mély zivatar,
Melynek pára sugara te vagy.
Hiányzó tollam a te párádból lett csepp, mely tettre ébreszt.
Többször csepeg, így tengeri létre emel.
Mely életet lehel a lélekbe.
Így lesz életed fájdalommal szőtt cselekedet.
Mely sok embernek tétet emel.
Így a világ emberi életre érdemes.
Nyitottá vált értelem, sugárzó tett,
Harcos életem mely másban cselekvésre késztető tükörkép elem.
Vágyódó cselekedet álomkép elem
Mely tettek mezején való megélt végelem.
Ez egy érdemes élethasznos megvalósult képzelet.
Te adtad nekem, igaz lelki szerelem.
Maradj mindig velem, párád itat,
Melyből erőt kaptam, így a világ harcosa maradtam.
Tudom, hogy mással élsz más oldalán éled perceid,
De téged látni így nekem, éppen elég.

Távol maradt gondolat felcsigáz egy perc alatt,
Betör mint ha fejem koccana a betonnal.
Agynyulványom tekereg,a fejemből ömlik vérem,
gondolatom kergetem mi a szívemig nyúl el.
Barátomat vesztem el,vagy nem is létezett?
Hittem én ,hogy van ilyen,de ez is csak képzelet.
Véred csorog,szemed sír szíved sajog bánat ért.
Megmentem én magam,
mosolyra nyílik szám sarka.
Van még ember ki veled van,de legjobb az ki benned van.
Nyílik már az új világ,benne sok embert látsz
barátod is lehet száz,de az igazi ha magadra találsz.
Erős is csak úgy lehetsz,ha te vagy kint és te vagy bent
szívedben szeretettel áldozatul nem eshetsz.
Gondolatom tova szállt a beton találkozás régi már.
Szívem lüktetése felemel,lelkem erősebb lett.
Barátom vagy-e, vagy ez már csak múlt
Erre az óra járása a mutató,a szívem a hallgató,
lelkem a bíró,a tett a következmény
és a többi már csak összegzés.