Ginevra

Kicsi lánynak angyal arca,
de mögötte dúl az ördögök harca.
Többet, jobbat, szebbet
mindez egyre csak hajtja, hajtja.
Hogy Ő legyen a világ éke,
de így nem lesz csak ellensége.

Legnagyobb vétke büszkesége,
meghajlásra képtelen léte.
Egyedül, nem bízva senkiben,
ezeket az elveket vallja.
Valódi énje megbújik a mélybe,
s nem mutatja mi lelke igaz része.

Sebezhetetlenséget mímel,
páncéllal védve magát.
De Ő is érez, neki is fáj,
akár bántják, akár Ő bánt.
Ha megsebzik visszavág,
s oda üt hol a legjobban fáj.

Ginevra (2008)

Ott ültem az üres lap felett
És sirattam mindazt mi elveszett
Írni nem tudtam, mert annyira fájt
A toll is kihullt kezemből
S a könnyek csak potyogtak szememből
Nem akartam élni
Szerettem volna, ha megszűnök létezni
De nincs menekvés annak ki e világra jött
Még akkor sem ha belül valami eltörött

Ginevra (2008)

Meztelenül állok előtted Istenem,
hisz te ismered minden vétkemet.
Te tudod mi bennem a jó,
s mi az mi utálni való.
Előled nem rejthetek el semmit,
két szemed mindent lát.
A tétova gondolatot, örömöt, kárörömöt
és még sorolhatnám tovább.
De a bűnös nálad megbocsátásra talál,
mert Ő is a te gyermeked, mert Őt is szereted!

Ments meg önmagamtól kérlek!
Bocsásd meg minden vétkemet!
Önsajnálatomba ne vess meg!
Ne ítélj el csak azért,
mert azt mondom:Rossz a világ!
Én is a te gyermeked vagyok,
csak hallgass meg, nekem ennyi is elég!

Ginevra (2007)

A mennybe vágytam,
s helyette a pokolban jártam.

Szárnyak helyett bilincseket kaptam,
pedig csak repülni akartam.

Álomok szövik át létemet,
miket egy jégcsap megfagyaszt.

A rideg valóságot a tűz melegíti át,
életet lehell belé, hogy ne fájjon mindaz ami fáj.

Fáj a lét, a létezés
az álom és az ébredés.

Lebegek a semmiben,
egyedül és védtelen.

Fáj a mosoly, mely legbelül éget
mely szívmnek balzsam, eszemnek méreg.

Fáj a szó, az ölelés
hisz tőled mindkettő fájdalmas tőrdöfés.

Ginevra (2007)