Gillham álmai

Én


Tudom, egy már elénekelt dalt hallatok újra,
de hiába, ha valaki lelkembe fúrna,
tán látná, hogy hideg s magány lakozik bennem,
egy kihalt sztyeppe szelének ereje marja testem.

Kiáltanék, de senki sem hallja.
Szépen szólanék, de más szavalja.
Mit tegyek hát, hogy szétszakítsam
tetszőim fátyolát, s ne én vakítsam
a lányt, kit szíve küld hozzám át?

Üres vagyok. Bús és hallgatag.
Lelkemtől ajkimig eltévednek a szavak.
Te! Ki egykoron hatalmat adtál,
hol vagy, mikor szükségem van rád?

Egy ház, melyet otthonomnak hittem ...
most gonosz tükörként kérdi: semmire se vittem?
Miértnem lehet oly könnyű minden, mint régen,
mikor egyszerű gyermekként labdáztam a téren?
S miért forr oly nagyon szerelem után vérem,
megőrjít a láz, s nem múlik el, hiába kérem.

Kit szeretnék, kinevet, ki szeretne, nevetek rajta.
S néha senkit nem tűrök, mégha engem is akarna.
A magány istene engem látva fakad dalra:
"Marha ez, csak még nem nőtt meg a szarva!"

Nem elég hideg a tél.
Nem elég éles metsző jege.
S mégha új nap is kél,
nem elég vakító álarany fényszeme.

Egyszer kitörök majd a csendemből,
s magányomból, mely lassan embert öl.
Egyszer megtalálom társam utamon,
s együtt nevetünk majd e bús szavakon.

Nem tudtam neki címet adni.

Egy éve várom párom,
azóta csak a károm látom,
szomorú, de csak azt bánom,
sivár szívem börtönbe zárom.

Két világ közé születtem,
de mindkettőben idegen lettem.
Három patakban mosdom arcom,
de néha mégis kiszárad költőhangom.

Négy évszak kísér tova mindég,
fiatalságom magukkal vitték.
Az én telem után nem jön tavasz,
nem ismétli önmagát a négy szakasz.

Öt tölgy közt ülve tanultam,
közben a zavaró rovarokat szapultam,
hogy az élet jó s élni boldogság,
csak számomra nincs elég jo orvosság.

Hat farkas vére adta vadságát,
hogy szavam mindig megtegye hatását,
magában hordozza szabadságát,
s a pusztítás iránti mérhetetlen vágyát.

Hét lánc fog le, de szavamat semmi,
két világ közt az űrbe kiáltok,
ha már mást nem tudok tenni,
szavaimmal döntöm romba mindkét világot.

Nyolc éve írok, nyolc éve kezdtem,
azóta sírok, hogy semmit sem tettem.
Legalább az egyik világ változna velem,
legalább az egyikben meglelném a helyem.

Kilenc tervem dől romba, ha meghalok,
bár kaphatnék egy ötödik évszakot.
Vagy megváltoztathatnám eddig megélt múltam,
rendbehozhatnék mindent, mit egykor elszúrtam.

Tíz okom van rá,
miért élek így mégis,
a két világ közt magányban,
de egyszer kiszököm majd én is.

Közel a naphoz


Egy újabb ködös nap, kora reggel,
Idő előtt szólalt meg a gyűlölt vekker.
Egy szép álomból vert fel, de nem tudhatott róla,
Hisz csak egy tárgy, egy elfáradt, öreg óra.

Lenyomtam gyengéden, majd kinéztem a tájba,
A világba, hol nem ismert ágyam védő fogsága.
Visszadőltem lassan, behódolva álmoknak,
Visszatértem országomba hol az emberek is szállottak.

Találkoztam angyalokkal, suhogva magukkal csaltak,
Adtak minden jót, ebédre is édességet faltak.
Megigézett szemük, együtt szárnyaltam velük,
Magunk után aranyfelhőt húzott varázsos szelük.

Játszottunk az égben, a szikrázó kékben,
De volt valami, ami minket is túlszárnyalt a fényben.
Felettünk a napot a többiek el nem érhették,
Én mentem tovább, s ezt még ők sem értették.

Elvakított a tűz, majd kialudt hirtelen,
Én is kialudtam magam, mégis álmosan nyílt ki két szemem.
Mellettem a vén vekker mindentudóan pislákolt,
S egy újabb furcsa álomig ráérősen visszaszámolt.

A harmadik csapás

Egy barátság vége


Távolinak tűnt, elérhetetlennek arcod,
mint a Kékes hegyekben sanyarú hangom,
most itt vagy közel bár mégis oly távol,
perzselő pillantásod tétlenséggel vádol.

Hiába hittem magam erősnek s bátornak,
gyengévé változtatsz erős helyett,
hálát adok másnap minden rólad szóló álomnak,
valós álmot hallok, mikor ajkid felnevet.

Szép szavak, de kimondatlan mit sem érnek,
én magam válok boldogságom buktatójává,
nem szerelmednek tartasz, csak egy odaadó testvérnek,
nem mondom el mit érzek, mert sorsom még megszánnád.

Már nincs visszaút, a barátságnak vége,
teljesen akarlak vagy sehogy sem téged.
Közeleg a pillanat hogy nem fog érdekelni,
csókot adsz vagy pofont... én ugyanúgy foglak szeretni.