Garaboly- pakold csak tele

„Amikor mérges vagyok, kell valaki, akinek kipanaszkodhatom magam. Amikor magam alatt vagyok, kell valaki, aki megnyugtat, hogy minden jobbra fordul majd. Amikor boldog vagyok, kell valaki, akivel megoszthatom az örömömet. Szerintem barátok nélkül nem élet az élet” 

ezt az idézetet találtam egy oldalon. Igen, egyet értek vele, barátokra minden embernek szüksége van. De hogyan szerezzünk barátokat? 

A barátkozás legjobb színtere nyílván az iskola... Kisgyermekként minden könnyebben megy, még ha gyerekkorban ezt nem is látjuk így. Gondoljunk csak bele. Nincs más dolguk, mint tanulni, és játszani, később a kamaszkorban jönnek a nemhez kötődő érdeklődések,a személyiség kialakulása. Ha adott egy ember, egy lány, akinek nem volt könnyű élete, de túl nehéz sem, teljesen átlagos, mégis átlagon felüli bizonytalansággal és önértékelési problémákkal küzd nap mint nap, hogyan szerettesse meg magát másokkal? 

Gyermek koromtól végig kísért a magány. Kis iskolásként, ha valaki kedves volt hozzám, mint egy hűséges kutya kiálltam az illetőért, mégis belém rúgtak, vagy nem értékelték. Évek alatt alakultak ki a barátságaim, persze nem túl sok. Életem során azt hiszem, 3 lány volt, akikkel annyira jóban voltam, hogy igaz barátnak hívjam, akikkel hasonlítottunk egymásra, hasonló volt az érdeklődési körünk. 

Az első gyerek korban, viszont amint kamaszodni kezdtünk, neki be kellett kerülnie a körforgásba, és a legjobb szórakozása az volt, hogy lejárt az osztálytársaival a Duna partra piálni. Nem hibáztatom érte, csupán alkalmazkodott, más iskolába jártunk, más kerületben is laktunk. 

A másik a gimnáziumban alakult ki, hasonlóan kétségek közt magányosan tengődő kirekesztett lány volt, aki mint egy hernyó a gubólyából mondanám, hogy csodaszép pillangóvá változott, de ehelyett egy trágárul beszélő vagány csaj lett belőle, aki azt az álcát mutatja a külvilág felé, hogy tele van önbizalommal, magabiztos, és jól érzi magát úgy a bőrében, ahogy van. Természetesen mivel jobban ismerem a felszínes társaságánál, én az álarc mögé látok, de mivel túl sok látszatbarátnak akar megfelelni, akik nagy része így ismerte meg, és így néz fel rá, ennek az az ára, hogy időnként belém rúg. Hanyagolja a velem való találkozásokat, mert "meg kell mutatnia", hogy van rajtam túl is élete, nekik is, nekem is. Nyíltan belém köt, hangsúlyozva ezzel, hol a helyem. Sokszor úgy érezteti velem, sosem érhetek fel hozzá. Ő fenn, én lenn. De mivel a barátok elfogadják egymást, így megpróbáltam én is elfogadni őt, így. Két oka is van ennek. Egy több, mint 10 éves barátság, és a saját magányom. Én ugyanis nem szeretem  az álbarátokat, nem tudok smúzolni a semmire idegenekkel. Nem zárkóztam el sosem az ismerkedés a barátkozás elől, de valahogy mégsem kerültem sosem a társaság középpontjába. Sosem voltam reflektor fényben, sosem voltam népszerű és nélkülözhetetlen. Ezek közül egyedül az utóbbit irigyeltem másoktól. Azt, hogy hiányoznak valahonnan. 

Van egy ismerősöm, egy lány, akinek minden évben rendeznek az ismerősei, köztük én is meglepetés születésnapot. a lány afféle összekötő kapocs társaságok között, bár meg kell hagyni, a társaság felével viszonya volt, az öltözéke itt ott elég hiányos, vagy hagy némi kifogásolni valót a tisztasága, mégis, elképzelhetetlen, hogy ne hívják valahova, pedig majd minden alkalommal leissza magát a sárga földig. Én meg sosem értettem, hogy lehetséges annak a hiánya, aki ennyire gáz. Amilyen, azért nem irigylem, de ami körbeveszi, azért igen. 

Visszatérve a barát szerzésre. Amikor kijártuk az egyetemet, mik a lehetőségeink? Megtalálni a közös érdeklődési körű embereket? Hogyan? Munkhely kilőve, mert egy mikroválallalatnál nem sok lehetőség van a csekély létszám miatt. Hobbi? Mindenkinek van hobbija. Biztos, mindenkinek van hobbija? Mi lehet egyátalán a hobbi? Sport, mozgás, tevékenységi kör, csoport. Példának okáért, itt vagyok én. Nem szeretem a sportokat, nehezemre esik a mozgás, s az a tevékenységi kör, ami engem érdekel, az mást hidegen hagy. Csoport pedig, hiába járok el "távolabbi ismerősökkel" társaságba, ha senki nem kíváncsi rám igazából? 

Éveken át kerestem magamban a hibát, miért nem érek annyit, mint mások. Egyrészt, el kel fogadnom magamban, hogy de, igenis érek, csak egy kissé különc vagyok, és emiatt kárhoztattam magányra. Másrészt, nem a megfelelő emberekbe botlom bele. Az élet bizony, kiszámíthatatlan... 

Ájultan feekszel, az ágyon...
Tudod, hogy szeretlek, 
S csak arra vágyom, 
Hogy melletted lehessek, 
Melleted a sírig. 

Forró homlokon végig simítok kezemmel, 
De lázad felszökik, s én semmit sem tehetek. 
Te kéred menjek, de maradok. 
Maradok, mert belül ezt akarod. 
Fogom a kezed, 
Te lehúnyod a szemed... 
Elalszol... Hallom, ahogy lélegzel, 
Lassan- lassan.. de hritelen felriadsz, 
S utánam kiáltasz. 
Itt vagyok veled, nyugtatlak, 
S az álomvilág engem is elragad. 
Ágydra borulok, 
Fejem a válladon hever... 

Órák telnek el, mire felébredek, 
Megfogom a kezed, 
De már jeges... 
már levegőt sem veszel... 
Mintha csak aludnál... 

De én itt maradtam... 
Itt maradtam egyedül melleted, 
Melletted a sírig.... 

Azon az őszi napon történt... 
Ránéztem, s tudtam, ő az enyém, 
Csak az enyém lehet. 
Sajog a gondola, hogy másé legyen, 
Mert mindennél jobban szeretem. 

Felednem kell, mert mást szeret, 
Várnom, mert még nem szerethetem. 

Ha ha vétkeztem, hát hajak meg vétkesen, 
S vad szerelemtől égő testemet 
Oltsa a Léthe hűs víze. 
Merüljön szerelmem a feledésbe, 
Merüljön a végtelen sötétségbe. 

S majd talán egy másik életben 
Az övé leszek, 
S ő az enyém, 
Mert tudom, nekem
Teremtette az ég. 

E percben még melletted vagyok, 
De meddig maradhatok? 
Míg kedvesed meg nem érkezik. 

Még éled kicsapongó élted, 
De egyszer hozzám visszaérsz, 
Szeretni visszatérsz. 

S ha tested testem oltja tűzben égve, 
Az idő merül majd feledésbe... 

Áldozat

Szerelmedért 
Felmásznék 
a legmagasabb hegyre, 
S onnan vetném 
Magam a mélybe. 

Szerelmedért 
Bejárnám
a kerek világot, 
S az utolsó sarkából
szednék virágot. 

Boldogságodért 
Lelkem szabad szárnyra kelne, 
S téged az égből kémlelne, 
Onnan utad egyengetném, 
Lépteid figyelném. 

Boldogságodért 
rólad lemondanék, 
Hogy oly boldog légy, 
amilyennél én tennélek, 
Ha engednéd. 

Ha időjárás volnék, 
Keserédes könnyem hullna rád, 
S mint eső, arcod áztatnám. 
Arcodon végig folynék... 

S ha vihar volnék, 
Villámaimmal súlytanám ellenséged, 
Derűs napokat hoznék néked. 
Napsugarrak melengetnélek, 
Madárdallammal dicsőítenélek. 

Szemeid tündöklését elkapnám, 
S dobozkába zárnám. 
De éjjel, mikor senki nem figyel, 
Egyedül maradnék fényivel, 
hsz az úgy ragyog, 
mint a TE csillagod, 
Mely szikraként költözött szívembe, 
Vad tüzet perzselve. 
S ha kihalna minden értelem, 
Megtudnád, hogy TE vagy az életem. 


S ha látnám, hogy jön érted a szerelemhajó, 
Tudnám, hogy áldozatom nem hiábavaló.... 

A panel élet hátrányai: 

1) Nem szabod meg, mikor fekszel le, és kelsz fel, mert az egyik szomszéd este 10 kor még porszívózik, a másik hajnali 4:22 kor VASÁRNAP! takarít a fejed felett. A kilóméterhiányos kutyájáról aki fel alá rohangál nem is beszélve! :)2) Nem feltétlen találsz parkolóhelyet, ha találsz is a ház körül, gyerekek fociznak apukákkal, és hová is pattan vajon az a fránya focilabda?? :)