A sátrat átjárta a szél, pihenni jöttek, meghallgatni hogyan születnek a csodák...
A mesélő előszedte a száguldó csaták vad robaját, ahonnan hercegek futnak, rohannak félteni a szerelmet... szaladt az idő, de senki sem figyelte a rohanó perceket, azok belevesztek az álmokba, melyek besurrantak mint a lágy szellő...
A szoba üres volt, az ágyon feküdt...
-Tudom, te vagy az a mesélő, nézd hoztam papírt.. írj... -mondta, majd dolgára sietett...
Elővette a lapot, kereste a pillantást, benne a szavakat, de a lapok fehéren bámultak....
Reggelre a szoba megtelt papírdarabokkal, de mind üres és gyűrött...
Csupán az egyiken voltak alig olvasható, kusza sorok...
-A szemetekben laknak a mesék, én csak onnan olvasom....
A valahol,messze lágy szellőben meglebben a sátor, kíváncsi arcokon csodálat, halkan csatákról, hercegekről mesél egy ismeretlen, olvassa a szemedben lakó mesét....
Gondolatok