G.Gabi blogja

Ma kicsit beléd haltam.
Csalódva gyötör a lélek,
szeretet szilánkok romjain
csordogál alvadó vérem.
S a lét tócsában topog,
talpam szennyébe merül,
fröccsen, szerteszét fröccsen,
mocska arcomra terül.

Vérmaszatos lélek.
Vigaszt felhőben kutat,
csatornalé mossa,
áztatja az utat.
Sárgán izzó napkorong
tüzében ég a lég,
azúrkék palástja patyolat -
tisztulni nem elég.

Csak a könny... az átkozott,
ha nedve eredne,
gyógyítana keservet,
s a szív feledne.

Szirmokat síró áprilisi fák
között kerengő fájó érzések...
mint elmúlás havában az imák,
s a földre pergő színes levelek..

Csak pillanatnyi bánat. Elillan
a fürge széllel, mint a nesztelen
suhanó szirmok, hullanak vágyban...
képzetem bolondos rejtekében.

Tavaszt kiállt ma minden kismadár,
nyitnikékben zeng a vidám ének,
dalukban nyíló szerelem hangját
hallom.. s a szirmok pihenni térnek.

arcomba vágták
a halált, hát elmegyek -
elmegyek élni.

Holnap ígérem, szeretlek.
De most hagyd, hogy fájjon!
Borítsanak be emlékek,
karmuk szívembe vájjon.

Holnap ígérem, jó leszek.
De most hagyd meg álmom!
Borítsanak be miértek,
sármodba veszett sármom.

Holnap ígérem hitemet.
De most könnyem várom.
Borítsa békéd szívemet,
csodádból nőt varázsom.

Holnap érintem fényedet
szeretet-órámon,
s kívánok boldog ünnepet...
De most kell... kell, hogy fájjon...

Álmodik még az utolsó könnycsepp,
vackába rejtőzve reszket hallgatag,
ábránd kísérti, mit hinni könnyebb,
valaha ragyogó, szerelmes csillag.

Zizzen a tekercs - ő sem lesz bölcsebb -
gondolatot gyötrő, kopott filmszalag,
Zokogva tombol ezernyi gyöngycsepp,
gátat tört, áradó bánat-zuhatag.

Alászáll vélük tengernyi szépség,
kifosztott koldusszív roskad kín alatt,
könnytóba ködlő tükörkép remeg...

Az utolsó könnycsepp álmodik még,
magányosan reszket a pillák alatt,
még egyszer megcsillan, s lehull... végleg.