Fervens blogja
Napforduló
Aranyba ölzözött fák,
Lehullatták leveleik,
Óezüstbe öltözött a reggel,
Kérgük hófehér.
Hajdani idők régi,
Emlékei visszhangzanak,
Csupaz ágaik között,
Minden vigasz hideg.
De ahol a szépség,
Szomorúsággal egyesült,
Ott a szép csak,
Még szebb lesz.
A zöld gyep,
Mely átöleli törzsét,
Magában hordozza,
A tavasz ígéretét.
A titkod
A lemenő nap sugara,
bársony glóriát fon köréd,
az éj sötétje előtt átvilágít,
mi az amit ma tettél.
Titok nem marad előtte.
de nem szól magadnak felelsz,
a ki nem mondott kérdésekre.
Az éj meghozza álmod,
a válasz benned él,
lelkedből szól feléd.
Naplemente
A lemenő Nap sugara
Bársony glóriát fon körém
Az Éj sötétje előtt átvilágít.
Mi az amit ma tettél
Titok nem marad előtte,
De nem szól magadnak felelsz!
A ki nem mondott kérdésekre
Az éj meghozza álmod
A válasz benned él,lelkedből szól feléd.
A csend tisztasága
A csend tisztaságába burkolózva,
Áttörük ma a tagadás falát,
Nincs már bennünk több félelem,
Nincs több tagadás.
A csend tisztaságába burkolózva,
Tisztán állunk önmagunk előtt,
Belső csendünkben elmerülve,
Elfogadtuk a jót magát.
A csend tisztaságába burkolózva,
Kinyitottuk szívünk zárt ajtaját,
Kéz a kézben járva,
A boldogság, a szeretet útján.
Ősz
Őszi hajnal ébreszt reggel,
Dér csillan meg a fák tetején.
Csalóka fény játszik rajta,
A szivárvány hét színét.
Hét szín hét szólam,
A szív a lélek dallama szerint,
Az ég tiszta vakító fehér,
Semmi sem rezdül merev mint a jég.
Csak a szél süvít a fák között,
Hóbuckákat görgetve maga előtt,
Minden ami tegnap még élt eltűnt,
Magam vagyok az óriás fák alatt.