A szeretet viszont jár!

Tudod valamikor régen,
hányszor ringattalak Téged,
betegségtől elnyűtt tested,
szeretőn féltőn öleltem!
 
Szépen kivasalt ruháid,
kipakoltad darabkáit,
és úgy mosolyogtál én rám,
sírva öleltelek én át!
 
Anya is sokszor összeszid,
oly sokat bocsájtott e szív!
Bocsájtás csak gyereknek jár?
A szülőnek is ugyebár!
 
Az ösztön teszi védővé,
szüléstől válik szülővé?
A szeretet oly nagy dolog,
akkor jó ha viszont dobog!
 
Szülőnek marad a bánat,
szíve csak úgy kalapálhat,
ha a gyermek másra hallgat,
érzést hiába sugallhat!
 
Ó Te gyermek megtanulod,
ha érzésed be nem csukod,
szülőd akarva meg nem bánt,
szíved kinyisd, hogy ezt be lásd!