Meine Innere Haut

"A nyomot követni tudni kell."

Fáma 

 

6.

 

''Az egyén, ha kívül esik Önmagán, ha elfogadja, hogy az Ő létezése már céltalan, említésre sem méltó, szemügyre veheti a környező Világot. Megfigyelheti füzete borítójának kacskaringós vonalait, a lepkeszárny íveit, az ablakkeret hézagai közt bóklászhat tekintetével, megízlelhet új, ismeretlen illatokat, belemerülhet az ÉLMÉNYbe, az ÉN megszűnésébe és a külvilág életébe. Ebbe az érdekes ellentétbe, ami majd meghatározza mindennapjait, de ami nem zavarja. Nem zaklatja. Csendben figyel. Nem olvad a világba, mert már nem része Önmagának sem. Olyan, mint egy lencse, ami fürkészi a Világot. Úgy, ahogy a VILÁG ÉL. Nem kutatja a rejtett összefüggéseket, és nem értelmezi jelenségeit, nem von le következtetéseket, megfigyeli úgy, csupasz létezésében a Világot. Érzelmileg sem törődik vele, hiszen már nem érdekli, hogy elfogadja-e a Világ vagy sem. Önmagával már egyáltalán nem foglalkozik, Önmagát lencsének látja, s átszűri rajta a Világot. Önmagát már nem kell elfogadnia: elfogadja kényszerű, anyagi létét a dolgoknak, így Önmagának is.''

 

5. 

 

 

 

'' Van, amikor az ember elidegenedik a környezetétől, a társadalomtól, ez a modern elidegenedésmotívum, ami sok költő, író életrajzában, életművében is kulcsfontosságú. De mikor az ember Önmagától idegenedik el...

 

  Ez történt velem. Nem tudom van-e példa az önelidegenedésre még a történelemben, de szerintem ez súlyosabb. Nem olyan, mint amikor az egyén elveszíti önmagát, de szélsőségesen így is értelmezhető. Ez egy olyan állapot, mely hátterében kétségtelenül a tragikus realizmus húzódik. A realitás könyörtelen. Az egyén ráébred, hogy aki eddig volt, az lehet, hogy csak fiktív szubjektuma Önmagának, egy jól kidolgozott és elhitt ideál. Mintha ellentéte volna tényleges Önmagának, akit nem ismert, tehát nem lehetett Ő. Nem ismerte, de érezte. És azt is érezte, hogy az nem Ő, aki. A tragikus benne az, hogy nem ismeri Önmagát, miközben ugyancsak Önmagát idegennek érzi, hazug bőrnek, mint az álarcosbálban. Mit tehet az egyén? Levedli bőrét, eddigi énjét? Akkor meg üresség marad, amit végképp idegennek érez, képtelen értelmezni és elfogdani. Elkezdi kutatni valódi énjét? Talán ez lenne a megoldás? Nem is képtelen feladat, mert valaha tényleg Önmagának kellett lennie, ha érzi, hogy most nem az. Nemcsak most. Már egy jó ideje. Nem tudni pontosan mennyi ideje. De lehet, hogy fél a csalódástól, mert sejti a csalódást a valóság mögött. Próbálja összerakosgatni a széttöredezett ideált és újra azzá válni, de erre képtelen. Az okát nem tudja. KÉPTELEN. Összerakhatja a teljes mozaikot, csonkán, de büszkén őrizgetheti a csonkot magában, kiteheti a falra, nosztalgiázhat, bekeretezheti. Hiába kiált segítségért, a visszhang visszatér.Egyedül marad Önmagával, REMÉNYTELENÜL, mert nem tud tovább így élni. Nem akar Önmaga paródiája lenni többé. Valami elromlott, gondolja. Pedig eddig minden olyan jó volt, elcsámcsoghatna a büszke múlton még picit. A múlton, a sikereken. Álmodozhat, fantáziálhat még ötven évig, aztán meghalhat. De hirtelen túl kevésnek érzi a múltat ahhoz, hogy további életét nosztalgiázással töltse, és túl kevésnek, parlaginak a jelent, hogy tovább folytassa. Az egyén zsákutcában van, a forgatókönyv szerint döntenie kéne. De erre csak hazug-énje volt képes. A másik énjében nem biztos, visszaszelídítheti Önmagához, de fél kudarcától. Az üresség, ahol most áll, kívül és belül Önmagán, talán túl is, nem tud dönteni, megtorpan az ÉNek közt, az ÉNek közönyös, passzív harcában, ami nem is harc, olyan, mint két egymástól elidegenedett ember vagy olyan, mint két ismeretlen, akiket be kéne mutatni egymásnak. Nem találja a kettő közötti érintkezési felületet, ÉNjei közt ragad és ácsorog...''

 

 

4.

 

''Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, de nem akartam untatni Önöket a boldogságommal. Egy ideje ugyanis BOLDOG vagyok, és érdekes, az ember boldog állapotában nem érez kényszert az önkifejezésre. Olyas kényszert, amit boldogtalanságában érez. Persze az amatőrök boldogságukban fakadnak ''szerelmes dalokra''. Olyankor zavarukban-mert a boldogság szerintem mentális zavar- egy csomó zagyvaságot hordanak össze. Na meg vissza. Én nem tartozom közéjük. Boldogságomban hallgatok, a boldogságomra koncentrálok és elfelejtek a gondolataim közé bújni, a gondolatok is mások ilyenkor, könnyűek, puhák. Boldogan ritkán alkotok, valószínűleg attól való félelmemben, hogy ugyanolyan zagyvaságokat fogok írni, mint a szerencsétlen szerelmesek, akiket ''költőkké tesz a szerelem''.

Jól feltételezik, most éppen szünetel a boldogságom. Boldogságom dátuma pontosan november 28-ára tehető, akkor kaptam el a mentális ficam nevű betegséget(azóta homályos a látásom, fehér köd-szindróma). Akkor ismerkedtem meg másodszor a szerelmemmel, A-val. Az első megismerkedésünk a megérzésekről és az időzítésről szólt, a másik tantrikus érzékeléséről. Másodszor már egészen banális környezetben szövögethettük leendő-nem banális- kapcsolatunkat, tapasztalhattuk egymás bőrét, lélegzetét. Nagyon szép volt mindkettő egymástól függetlenül, de egymáshoz fűződő léncszemként is. Eseményszinten is gazdag volt, vegyük csak példaként 2. megismerkedésünk epilógusát, az autóbalesetet(amit szerencsésen, karcolás nélkül átvészeltünk). Ha elemezni szeretném a kapcsolatunkat, talán ez volt a legjelentősebb esemény számomra azért, mert megtapasztalhattam a másrautaltság érzését, és ez nagyon erős kötelék tud lenni. Akkor éreztem magam életemben először gyenge, támaszra váró nőnek, Őt pedig férfinak, bátornak, erősnek, védelmezőmnek, oltalmazómnak. Csak a nemi szerepek képviselőiként láttam magunkat, és ez megerősítette az összetartozásunkat. (...) A baleset különleges kötelék volt és jó darabig ebbe kapaszkodtunk.

Jó ürügy volt továbbá, hogy újra és újra keressük egymást. A puhatolózás korszaka hosszú volt és fárasztó, de szükséges fázisa a kapcsolatnak. Sőt, úgy gondolom, minden kapcsolaté. Nehezen vergődtünk ''zöld ágra'' a másikkal, folyton visszaöklendeztük egymást. Izgalmas volt, szép reményű, kihívásízű kaland. ÉLETEM NAGY KALANDJA!

 

PS: Most éppen gyűlölöm, de amúgy szeretem. '' 

 

3.

 

''Én ma Cortázart olvastam...Cortázar, Fervex,

Faringosept, széntabletta,..vajon melyik lesz a leghatékonyabb? Jah, elfelejtettem...Örkényt is adagoltam ma, igaz, csak kis dózisban.

 

Lássuk, vegyük számba, eddig kikkel ismerkedtem meg(a teljesség igénye nélkül):

1. Kantin, egyetem, csaj, kínaiul tanul vagy japánul és nagy álma, hogy eljusson oda

2. Parkban egy csaj, aki mindent kritizál, a Művelődésben publikál

3. Helyszín szintén park: cigis csaj, aki filozófiát végzett, ennek ellenére holland nyelvből mesterizik

4. Bentlakásos kantin: egy szimpatikus csaj, aki Sulinán lakik (Duna-delta) és 20 macskája van otthon(állatorvosin tanul) ''