A kurva ágyéka(részletek)

 

A kurva meg volt róla győzödve, hogy hasznos és felelős állampolgárként éli mindennapjait. Sőt, nem kis áldozatot vállalt, amikor éppen ezt a hivatást választotta. A kihallgatásnál kérdően nézett a szúrósan döfködő tekintetű rendőrtiszt szemébe. Látja, ez a gond, mondta, amint kilépek az utcára, pontosabban az utca azon részére, pontosabban két utca találkozási pontjára, megvető, lenéző pillantások gyűlnek körém. Sokszor a férfiak részéről is. A kielégült, boldog férfiak részéről, akik barátnőjükkel kézenfogva vagy karöltve, könnyű,fölényes mosollyal vonulnak végig a teren és időn, mert elfelejtették, hogy egykor szomorúak voltak, és bánatos kutyatekintettel játszótársuknak neveztek, s nyáladzva csaholtak a szerelem hívására. Elfelejtették, kik voltak. Elfelejtették, hogy egykor kárpótoltam őket minden elutasításért, mulasztásért, nálam visszanyerték erejüket, férfiúi önérzetüket. Sok megszégyenített szegény. Nálam Zeuszok és Herkulesek lehettek, a kinti világban szolgákká zsugorodtak szörnyű Pandórák uralma alatt. Hosszú pillanatokig boldogak voltak nálam ezek a szerencsétlenek könnyű csillogással a szemükben, ingerkeltő szagokkal tágult orrcimpáikban, testnedvektől ázó takarón, eufóriában alélva. Nos, éppen ezek a férfiak a leghálátlanabbak, mert ahogy boldogságuk bekövetkezik (egyáltalán ha) lenézőkké és fölényesekké válnak. Nem azt várom, hogy visszatérjenek, dehogyis, hiszen az a legkevesebb, hogy együtt örülöka  boldogságukkal. Végre megvan, ami mindig hiányzott, s amit én csak pillanatokig nyújthattam. Van egy állandó tér és idő, egy állandó identitás, amiben önazonosságra találhatnak. Ez mind szép és jó. De az a közöny, ahogyan kezelnek, az a titkos gyűlölet a szemükben, elrettent. Elgondolkodtat. Minden fölényesség ellenére, van egyfajta bizonytalan kettősség a mozdulataikban, ami zavartságra utal. Ez megbénítja a lépések rugalmasságát, a vállak és a test természetes rugózását, és a zavart leplezni látszó tömbös, szaggatott mozgás váltja fel. Élettelen robotoknak tűnnek így, akik jól kiszámított lépésekkel haladnak jól kiszámított távolságokban, a fej mereven előre néz, a láb katonásan jobb-balozik, a lábujjak rászorulnak a cipőtalpra, a karok könyöknél hajolnak derékszögbe. Jó előre bemérnek optikailag, figyelembevéve az állásszögemet, az állásmódomat, esetekben az árnyékomat, és kameraszemüket úgy fordítják, hogy véletlenül se essek bele a látószögükbe. Azután, macskaügyességgel, képzeletbeli térképüket szem előtt tartva, szorosan kikerülnek, annyira szorosan, hogy a ruháink s az oldalunk legtöbbször súrolják egymást. Néha, alig észlelhető durvasággal meg is löknek. Egyszer a lökés erejétől le is léptem a biztonságot nyújtó járda pereméről a közlekedés kétsávos forgalmába. Az utolsó pillanatban tért ki előttem egy Mercedesz, én kétségbeesésemben oldalra vetettem magam, hogy testem minél nagyobb felületével a járdára érkezzek. Mint egy kapus gólhelyzetben. Az útra mutató cipősarkam is épen maradt.

 

És férfirobotok léptek át rajtam.