Egyedül a kriptában

Sötét hullajtja leplét a világra,
Meredten nézek egy tábla sziklára,
Megannyi kő,melybe emlékek vésettek,
Emlékek,melyekért angyalok késhettek,
Halálnak angyalai jőttek s mentek,
Nem beszéltek itt szavak csak tettek,
Egyedül állok, sírkövek halmain,
Könnyek csurognak, Halálnak karmain,
Nem értem még mindig, hova lett,
Oly sok emlék s most mind odalett,
Elolvasom a feliratot, név áll rajta,
Egy lány neve, hát a sors így akarta,
Minden sírkőn más-más felirat,
Tudatosul bennem ez egy emlék lerakat,
Nem látok nevetést, boldogságot,
Csak fájdalmat s hazugságot,
Minden sírkő egy emlék, az életből,
S új kövek nőnek az éterből,
Emlékek, melyek belülről martak szét,
Sétálok, de nem tudom maradjak e még,
Mikor aztán, meglátom a nevet melytől féltem,
Melytől egykoron függött a lényem,
Itt már nem segít senkinek az imája,
Rá kellett jönnöm, ez önmagam kriptája.