Eleonora blogja

Nagyon szomorú vagyok, tegnap olvastam, a fészen, a lánya írta, az Ő oldalán, meghalt Kamarás Klára, az egyik társunk, Sid, Klári néni, ki hogy ismerte.

Akkor, ha már robot leszel mégis

remélem nem feleded a fákat,

tudod, az illatokat tavasszal

mikor még megbizsergette szánkat

parázsló tavasz virága, légi

útján észrevétlen, ma is fájnak

ám áldom létem teli vigasszal

hiszen földjén lábaitok járnak,

remény csupán, mit vet a matézis,

valaha volt s még meglévő társak,

létem gyertya s így könnycsepp viasszal

mégis megértem azok kik másak

Háborúban vannak veszteségek
a töredék mivel számol a vezér,
mikor majd elmúlnak a terhes éjek
még hallható lesz ami nem szeszély
 
ott bent, s akkor majd léteddel mit teszel
nem leszel képes arra, hogy, semmire,
átélted,kimondták, hat x felett veszel
persze lesz majd díszes, koszorús mise
 
meg exküzé, s építeni exponál 
a lét majd valakiket, csencselőn 
hazudva, és papírral majd perforál
adagokat, bár volt némi malőr...

Ha nem lennének az "öregek"
tán nem is lenne ez a világ,
vajon volnának-e gyerekek,
biztos akkor is nőne virág
 
s tán nemesebb lenne a rózsa
hibrid, dizájnos szirmú talán,
ma már talány, hogy az a spóra
hogy is tapadt meg élet falán
 
de lám felüti fejét a vád,
miattatok kerültünk ide,
és lehajtja fejét az anyád
kinek ma már nincsen senkije...

Helló kovi, hallom menő vagy, 

nem úgy mint a kaktusz virága,

felülmúlod mit tud ma az agy,

ám létednek van sok hiánya,

csak hogy tudjad, hisz én már tudom

köröttem pipiskedsz, hiába

teszed, magyarosított futon

ágyam tele raktam cihába

tömött levendulával, múltkor

kádba aplikáltam ecetet,

s készítek napi varázscukrot

mit régről tanultam, teneked

mert hát fáj a torkod, no para

tudod, csak úgy mint Hallovenkor

mert egyébként édes-egy cara

tudja, kiebrudalom akkor

ha átlépi házam küszöbét

pincelejáróban a balta

ha suttogja is a köszönést

kegyednek onnantól csak alma