Elsőáldozásra

2009-06-13 14:31:19


Szentlélek Isten segíts meg engem, Hogy a bűnt el ne kövessem! Add,hogy a földön Isten követe lehessek. És mint Jézus,mindenkit szeressek! Adj bölcsességet és értelmet, A szüleim iránt hálálás szeretetet! segíts engem jótanáccsal, Támogassál jámborsággal! Őrizd a lelkemet, Az Isten iránti szeretetet. Világíts nekem a sötétben, Hogy a fényt megleljem, Add,hogy örökké szeresselek, Magamtól el ne vesselek! Ámen. Vajon miért van az, hogy a vallás,vallásosság (általánosságban értem,minden vallásra) szerepe egyre inkább leértékelődik? Az emberek nem hisznek önmagukban,a rendszerben,Istenben. Ki vagy mi tehet erről? Egy kis érdekesség: A Kádár-korban a vallásnak a párt ideológiája szerint fokozatosan el kellett volna halnia,mivel a "szocializmus felszámolja az alapjait".Amikor azonban a hetvenes évek végén ismét vizsgálni kezdték az emberek vallásosságát,az eredmények meglepték a pártvezetést:a népesség mintegy fele,a nyolcvanas években pedig már több mint fel vallotta magát vallásosnak. (Bár az igazsághoz hozzátartozik,hogy az egyházak befolyása a mindennapi életre csökkent:bár az esküvők,keresztelők és temetések nagy része egyházi keretek között zajlott,a korszak végén a lakosság valamivel több mint tizede járt csak rendszeresen templomba vagy imádkozott legalább hetente.) Mindenesetre elgondolkodtató...
Gondolatok

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

dreaming58 2009-06-16 14:04:15
Igen, elgondolkodtató...
Én igaziból sosem voltam vallásos...(szüleim sem voltak azok)
Általános iskola alsó tagozatban jártam ugyan hittanra, de az úgy történt, hogy egy barátnőm mondta: ''gyere Évi, olyan szép meséket mond a tiszi bácsi''
És én mentem mesét hallgatni...
Nem tiltották, de nem is erőltették, egész elsőáldozásig jártam is - aztán abbahagytam...
...és mikor anyámat láttam a 32 éves apám holttestére borulva, amint azt kiabálja:
''Nincs isten...milyen isten az, aki két kisgyerektől veszi el a fiatal apát?!?!!!!''
...na ettől kezdve én is így gondoltam végleg...
A történethez az is hozzátartozik, hogy anyukám aki most 70 éves ahogy korosodik úgy kezd ''megtérni'' - ugyan templomba nem jár (azért azt hiszem mert máshová sem - nem bír a betegsége miatt) de imádkozik, és egyebekben is észlelem rajta...és ez (talán) jó - én maradtam ateista, de úgy érzem az ő lelkének jó :))) És akkor így kell lennie...
Na látom már megint itt írok kisregényt :) -bocsi!
Éva

dreaming58 2009-06-16 17:00:06
...és hoztam egy linket, ha van kedved, meg időd, olvasd el - ezt ma írtam, miután itt olvasgattam nálad:
http://blog.poet.hu/dreaming58/sorspilla nat-(apam-halalara)

Elektra 2009-06-17 10:36:26
A hit olyan, mint a szeretet: nem lehet kikényszeríteni.Viszont az ember legerősebb fegyvere, és ha mélyen gyökeredző hitünk van, semmi sem tud legyőzni bennünket. Semmi.
Hinni - mégpedig olyan mélységesen, hogy az irányítsa a gondolatainkat - meglehetősen nehéz. Szellemi fegyelmet igényel. Önfeláldozást igényel. Teljes odaadást igényel. A hit nemcsak valami felszínes dolog az agyunkban. Nemcsak holmi sekélyes meggyőződés szavakba öntése.
A hit látja a láthatatlant, elhiszi a hihetetlent és eléri a lehetetlent.
Ha betudnám bizonyítani,azt amiben hiszek akkor az már nem hit lenne,hanem tudás.

József Attila

KERESEK VALAKIT

Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.

Váci Mihály:

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
– valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
– s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
– s valamit minden csókban elmulasztunk.

Mert valami hiányzik minden ölelésből,
– minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
– minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is,
– a boldogságból hiányzik valami.

Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
– az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
– mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
– mert az Egészből hiányzik valami.

A Mindenségből hiányzik egy csillag,
– a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
– a Világból hiányzik valami.

Az égboltról hiányzik egy sugár,
– felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
– talpunk alól hiányzik valami.

Pedig így szólt az ígéret a múltból:
– „Valahol! Valamikor! Valami!”
Hitették a bölcsek, hitték a hívők,
– mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol!
– s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
senkinek elmulasztani.

Újra kell kezdeni mindent,
– minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
– minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
– kezünket mindenkinek újra odanyújtani.

Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…

Ady Endre:

Álmom: az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.