Die Devina,a Holt Költők tárháza

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
  És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.”

(Müller Péter: Örömkönyv)

R. M. RILKE 

Wie, für die Jungfrau, dem, der vor ihr kniet, die Namen 
zustürzen unerhört: Stern, Quelle, Rose, Haus, 
und wie er immer weiss, je mehr der Namen kamen, 
es reicht kein Name je für ihr Bedeuten aus – 

...so, während du sie siehst, die leichthin ausgespannte 
Mitte des Kaschmirshawls die aus dem Blumensaum 
sich schwarz erneut und klärt in ihres Rahmens Kante 
und einen reinen Raum schlafft für den Raum…: 

erfährst du dies: dass Namen sich an ihr 
endlos verschwenden: denn sie ist die Mitte. 
Wie es auch sei, das Muster unsrer Schritte, 
um eine solche Leere wandeln wir.

 *** 

Sál

Mint azt ki szûz elõtt térdel s neveknek ezre 
bolydítja folyton: csillag, forrás, rózsa, ház, 
s bár mindig tudja, jöhet ezer név ezerre, 
nevek sorában nincsen végsõ tisztulás – 

...úgy, miközben látod a könnyen kiterített 
kasmírsál közepét, melyet virágszegély 
újít meg s tisztáz feketén a tág peremnek 
keretében, hol tiszta teret fogan a Tér...: 

ezt tapasztalod: elemészt minden nevet 
ez a lángkatlan. Ezért nevezzük középnek. 
Bármint legyen is, efféle mintára lépnek 
lábaink: így járunk, ilyen ûr fenyeget. 
 

***

Levél Sizzo grófnőhöz

(Részletek)

"Ne ijedjen meg ettõl a szótól: sors, amelyet legutóbbi levelemben használtam. Sorsnak nevezek minden olyan külsõ eseményt (beleértve, például, a betegségeket is), amelyek elkerülhetetlenül bekövetkezhetnek, megszakítván és megsemmisítvén valamely - természeténél fogva - szellemi állapotot vagy felemelkedést. Cézanne pontosan megértette ezt, amikor - életének utolsó harminc esztendejében - eltávolodott mind-
attól, ami (ahogy mondta) "horogra foghatta volna", s amikor - bármily hívõ és hagyománytisztelõ volt is - vonakodott elmenni anyja temetésére, hogy el ne veszítsen akárcsak egyetlen munkanapot. Engem ez - amikor tudomást szereztem róla - nyílként döfött át, de lángoló nyílként, amely (miközben átszúrta szívemet) a tisztánlátás tûzvé-
szében hagyott vissza. Napjainkban kevés olyan mûvész van, aki megértené ezt a makacsságot, ezt az erõszakos önfejûséget. Noha azt hiszem, enélkül az ember örökké a Mûvészet perifériáján marad, amely ugyan elég gazdag ahhoz, hogy kellemes felfedezésekben részesítsen, amelynek területén azonban mégiscsak úgy idõzünk, akár egy játékos a zöld asztal mellett: bár nagy néha "mázlija van", mégis a puszta véletlen prédája marad, s az nem más, mint a törvény tanulékony és ügyes majma".

 "az írás "schweres Handwerk" ("nehéz kézmûvességi munka")"
 

 A szent poézis néma hattyú, S hallgat örökre hideg vizekben. 

/Berzsenyi Dániel:A poézis hajdan és most,részlet/ 

 „A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet,szenvedés és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának.Kimondhatatlan szenvedés,amelyben szüksége van minden elképzelhető hitre,,efeletti erőre,amelyben nagy beteggé,nagy bűnössé,nagy áldozattá válik-s a legfőbb dolgok Tudójává!-Így érkezik el az ismeretlenhez."

/Arthur Rimbaud:Látnok levelek/

Tegnap Vajda Jánostól olvastam verseket,egyik különösen megfogott,főleg két gondolat (olyannyira,hogy még hajnali kettőkor is álmatlanul hánykolódtam,és a plafont bámulva ezen filóztam:

Hazudni, csalni szabadalmad
Csupán neked van, emberarc! 

Az ember e világra mért jött?
Mért tűn el oly hamar, hova?
Mi itten a kétségbeejtőbb:
Az örök-e vagy a soha?

-"Erről, fiam, ne gondolkozzál;
Jobb lesz neked nem tudni ezt!" 

Íme a teljes vers: 

 A bikoli fák alatt

Akármikor, ha reggel, este,
Maraszt, vonz engem a vadon,
Rejtelmes sugdosásit lesve,
Hő áhitattal hallgatom.

Sok kérdésemre mélyen hallgat;
De amit mond, az mind igaz.
(Hazudni, csalni szabadalmad
Csupán neked van, emberarc!)

Még akkor is, sőt legfőképen
Ha rekkenő a nyári dél,
Álmában, önfeledve, épen
Legmélyebb titkokat beszél.

E szentegyházi néma csöndben
Neszt hallva a falevelen,
Azt gondolom, ni most előttem
Az isten egybe megjelen.

Bár hasztalan, mert csak alkatja
Egyetemében létez ő.
Szárnyfal mögött van, nem mutatja
Soha magát a rendező.

Sőt halhatatlan költeménye,
E mérhetlen világ nekünk
Örök talány; főeszméjébe
Nem hat rövid tekintetünk.

Miért vagyunk, mi és e minden?
Hogy véghetetlen, ha egész?
És ha egész, hogy véghetetlen?
Soha nem érti földi ész.

Az ember e világra mért jött?
Mért tűn el oly hamar, hova?
Mi itten a kétségbeejtőbb:
Az örök-e vagy a soha?

Elnézek e tündöklő tájon.
Mi szép világ, arany világ!
És kérdezem magamba fájón:
Mért nem maradni itt tovább?

És felel a hegy oldalából
Lezuhanó vidám patak:
Elmúl-e testem e világból,
Mert az Oceánba szakad?

A lángoló nap elhunyása
Ott ama kék hegyek mögött
Csak földiségünk csalódása.
Rész változik; a mind: örök.

Csak mi maradunk a sötétben,
Mig itt vagyunk, életrabok;
Velünk, amott a mindenségben,
A nap örökké ég, ragyog.

...De majd a szélben, mely a gallyon
Suttogva röpked szanaszét,
A bús idő fohászát hallom,
Hogy miért nincs számára vég?

Örökzsidó-szakállát rázza
Ott a sikáros part fölött:
"Az egyetemnek tárházába'
Nincs rém, csak ez a szó: örök!"

És száll a holló éj a fákra;
Holdfényben zörren a haraszt;
Lelkemre gyötrő kétely árnya:
Honnan merítsem a vigaszt?

Egyszerre mintha feneketlen
Örvényed látnám: végtelen.
Leborulok kétségbesetten,
Szivem szorul, szédül fejem.

Majd mintha gyóntató oltárnál
Csak hallok még egy gyönge neszt:
"Erről, fiam, ne gondolkozzál;
Jobb lesz neked nem tudni ezt!"