Die Devina,a Holt Költők tárháza

"Ránk,emberekre jellemző,hogy amíg a dolgok függőben vannak,és van még esélyünk rá,hogy tovább és egyre tovább húzzuk,mindig reménykedünk,hogy a legközelebbi utcasarok mögött megtaláljuk a jót,ezért sohasem ragaszkodunk hozzá,hogy ott legyünk boldogok,ahol éppen vagyunk.De mihelyt megállapodunk,és azt hisszük,hogy most aztán biztos a siker,ott állunk egy téglafal előtt.Nem fordul felénk a szerencse,sőt meglehetős feszültséget okozva várat magára.És ilyenkor sajnálkozva gondolunk vissza az elmúlt időkre,amikor még elszökhettünk és valahol a láthatáron lebegő felhők között eltűnhettünk.Így ígérünk magunknak mindig újabb országokat,újabb esélyeket,csodálatos dolgokat,és kergetjük egyre tovább az álmokat,és közben provizórikus életet élnünk."

"Gyógyítani annyi,mint egésszé tenni."

/Traumanalyse/

"A lélek szenvedéséből fakad minden szellemi alkotás..."

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
  És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.
Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.”

(Müller Péter: Örömkönyv)

R. M. RILKE 

Wie, für die Jungfrau, dem, der vor ihr kniet, die Namen 
zustürzen unerhört: Stern, Quelle, Rose, Haus, 
und wie er immer weiss, je mehr der Namen kamen, 
es reicht kein Name je für ihr Bedeuten aus – 

...so, während du sie siehst, die leichthin ausgespannte 
Mitte des Kaschmirshawls die aus dem Blumensaum 
sich schwarz erneut und klärt in ihres Rahmens Kante 
und einen reinen Raum schlafft für den Raum…: 

erfährst du dies: dass Namen sich an ihr 
endlos verschwenden: denn sie ist die Mitte. 
Wie es auch sei, das Muster unsrer Schritte, 
um eine solche Leere wandeln wir.

 *** 

Sál

Mint azt ki szûz elõtt térdel s neveknek ezre 
bolydítja folyton: csillag, forrás, rózsa, ház, 
s bár mindig tudja, jöhet ezer név ezerre, 
nevek sorában nincsen végsõ tisztulás – 

...úgy, miközben látod a könnyen kiterített 
kasmírsál közepét, melyet virágszegély 
újít meg s tisztáz feketén a tág peremnek 
keretében, hol tiszta teret fogan a Tér...: 

ezt tapasztalod: elemészt minden nevet 
ez a lángkatlan. Ezért nevezzük középnek. 
Bármint legyen is, efféle mintára lépnek 
lábaink: így járunk, ilyen ûr fenyeget. 
 

***

Levél Sizzo grófnőhöz

(Részletek)

"Ne ijedjen meg ettõl a szótól: sors, amelyet legutóbbi levelemben használtam. Sorsnak nevezek minden olyan külsõ eseményt (beleértve, például, a betegségeket is), amelyek elkerülhetetlenül bekövetkezhetnek, megszakítván és megsemmisítvén valamely - természeténél fogva - szellemi állapotot vagy felemelkedést. Cézanne pontosan megértette ezt, amikor - életének utolsó harminc esztendejében - eltávolodott mind-
attól, ami (ahogy mondta) "horogra foghatta volna", s amikor - bármily hívõ és hagyománytisztelõ volt is - vonakodott elmenni anyja temetésére, hogy el ne veszítsen akárcsak egyetlen munkanapot. Engem ez - amikor tudomást szereztem róla - nyílként döfött át, de lángoló nyílként, amely (miközben átszúrta szívemet) a tisztánlátás tûzvé-
szében hagyott vissza. Napjainkban kevés olyan mûvész van, aki megértené ezt a makacsságot, ezt az erõszakos önfejûséget. Noha azt hiszem, enélkül az ember örökké a Mûvészet perifériáján marad, amely ugyan elég gazdag ahhoz, hogy kellemes felfedezésekben részesítsen, amelynek területén azonban mégiscsak úgy idõzünk, akár egy játékos a zöld asztal mellett: bár nagy néha "mázlija van", mégis a puszta véletlen prédája marad, s az nem más, mint a törvény tanulékony és ügyes majma".

 "az írás "schweres Handwerk" ("nehéz kézmûvességi munka")"
 

 A szent poézis néma hattyú, S hallgat örökre hideg vizekben. 

/Berzsenyi Dániel:A poézis hajdan és most,részlet/