Edelweiss blogja

azok a reggelek, mikor azt kívántam

ne ablak mellett ülj

ne lásd, mint zsugorit össze a láthatár

amint távolodom

 

azok az évek, mikor azt kívántam

ajtóval szemben, 

ne ablak mellett ülj

csak érkezésem lásd,

ne távozásom...

 

most én állok az ablaknál és jöttöd várom

évgyűrűket 

fonnak nyakam köré a 

nélküled-percek

árnyék vagyok 

kivetítődöm a születő tavaszra

fényt elnyelő gaz vagyok

gyászfájdalommal

örökre

behavazva

Nem vagyok jégtömb!

Hópelyhekre szelídültem.

Ha engednéd,

hogy betakarjalak,

patyolatra tisztulnál

Nem hagynám

hogy rád dideregjen

a fájó élet.

Ha engednéd,

megsúgnám a varázs igét 

mellyel örökre itt tarthatnál:

"szükségem van rád!"

Mert 

ott voltál 

ahol az álmaim 

születtek..

 

Engedd, 

hadd sírjam ki magam 

még utoljára!

 

tudod, 

maradt még egy pézsém

Ne vesszen kárba!