Dviktoria blogja

Nagy vihar volt

Nagy vihar volt,
Végigtombolt,
Ezrek százain
Végigtarolt.

Gyorsan is jött,
Végigsöpört,
Kíméletlenül
Földbedöngölt.

Dörgő hangon
Dörögve dúlt,
Erős szere
Hűvösen fújt.

Villám ezrek
Kedvet szegtek,
Félszet adtak 
Mindenkinek.

Futott a nép,
Futott szét,
De sehol máshol
Nem volt jobb lét.

"Futhattok ti,
Már ha tudtok!
Rég zárva vannak
A könnyű kijáratok.

Végetek lesz!
Végetek lesz!
Hiába sírtok,
Elvesztetek!"

Visszatértem részben. Egy legújabb művem, remélem tetszeni fog nektek: 

Jupiter barátom

Jupiter barátom,
Hatalmas gázóriásom,
Fent ragyogva
Midőn uralva
A csillagos eget
Vess reám egyetlen pillantást,
Tölts belém lágy ragyogást
Egyedül ültömben
Fagyasztó hidegben
Szégyenemben.

Jupiter barátom,
Hatalmas gázóriásom,
Ne hagyj itt magamba,
Ragyogj reményt mutatva,
Had menjek, had menjek
Végsőkig meneteljek
A szomorú életben.
Jupiter, egyetlen
Jó, öreg barátom,
Hatalmas gázóriásom....

Soha sem volt oly remény

Ez tulajdonképp egy dal. Rendelkezik dallammal is és eredetileg zongorára íródott... Azoknak, akik értenek hozzá, leírom, hogy Esz-mollban (vagy Disz-mollban, de zongorán enharmónikus) van és változó ütemű...

Soha sem volt oly remény,
Mely sok kétely közt megél.
Soha sem volt oly vígasz,
Mellyel boldogíthatsz.
Sohai boldogságok,
Örökös magányok,
Örökké búsan,
Egyedül a porban.

Halálomnak ágyán most
Megöl nagy magányom,
Elbúcsúzom most tőled,
De őrzöm emléked.
Elviszem magammal most,
Bárhogy fáj a búcsú,
De ez az élet
Engem nem kímélt meg.

Látom már, itt a vég,
Látom már, itt van a vég.

Elmúltak azok a szép napok

Örülnöm kéne, de nem tudok,
Elmúltak azok a szép napok,
Véget értek a szép dalok,
Zengjetek hát! Úgysem hallok.

Most már minden remény csak holt remény,
Ez az élet számomra már túl kemény,
Tagja lettem kegyetlenül a szenvedők sorának,
De az ilyen szenvedőből is csak egy jut a világnak.

Néha-néha felreppen egy kacaj a számon
De ne hidd, hogy boldog vagyok, ne is kérd ezt számon,
Hisz minden egyes nevetésem rögtön bús komorra vált,
S elillan a boldogságom úgy, hogy meg sem várt.

Hová kerültem? Őrültek háza ez...

Hová kerültem? Őrültek háza ez,
Rengeteg a bolond, ki folyton körbevesz.
Egy nagy cirkusz az egész, kész rémálom,
Mikor sikerül már innét tovább állnom?

Értelmetlen poén, de nevet mindenki,
Hát mikor jutok már végre ki?
Meddig nézzem még a bohócok béna táncát,
A rájuk festett álarcot, s a nevetséges ruhát?

Mégis hová kerültem? Tán én tévesztettem házszámot?
Vagy utam lett göröngyös, mit pár aljas ember felszántott?
Tán a cirkusz jött ide? Ez a szörnyű pódium?
Mely olyan, mint a rosszul használt morfium?

De miért? Miért nem hagy el végre ez a bagázs?
Hát nem elég nekik a színpadi szórakozás?
Nem értem. Nem kaptam magyarázatot,
Hogy ez a színészi társulat miért rám akaszkodott?

Jó lenne már végül levenni az álarcot,
Mit körülöttem sok ember nagyon büszkén hordozott!
Remélem lassan aláfagy ez a poénkodás,
S véget ér ez a rémes előadás.