Dobos József blogja

 Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Kábítószer, amit te adsz nekem.

Ahogy játszol forró testemen.

Ha rád gondolok újra fűt a vágy

S a lelkem, egy újabb adagért kiált.

József Attila: Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922 első fele)

Reményik Sándor: Megalvad a kőre kiontott vér

Tanács költőknek

Megalvad a kőre kiontott vér,
S az éjszakába kitett láng kihűl:
Ne taszítsd balgán a világba ki,
Ami tied csak, tied egyedül.

Mezítlenül a lelkedet ne add!
Inkább takarja súlyos vas tagod,
Kísérje fegyverzörgés lépteid'
És öles árnyék baljós alakod.

Ne bontsd ki szíved féltett szálait,
Mint Te, ki látja úgy a lelkedet?
Azt mondd, mi sokak sorsával közös.
A többi Istené - és a tied.

Legelőször is köszönöm! Mártonnak és mindenkinek akik azon munkálkodtak hogy egy ilyen remek oldal jöjjön létre mint a poet.
És persze a szerzőknek , hisz nélkülük itt most csak üres oldalak lennének.
Őszintén bevallom nem akartam én blogot írni, de mostanra sok minden felgyülemlett bennem amit szeretnék másokkal is megosztani. Engem eddig itt csak a verseimen keresztül ismertek, és mivel nem vagyok az a szószátyár alak, sem a társalgóban, sem a versek alatt nem sűrűn találkozhattok a nevemmel. Ezért egy rövid bemutatkozás:

Dobos Józsefnek hívnak 36 éves vagyok és Egerben élek. Két gyönyörű fiam van Zoli (11) és Balázs (8) akik sajnos nem élnek velem. Tavaly óta hivatalosan elvált, de azóta már rám talált az igaz szerelem. 16 éve ugyanott dolgozom , egy temetkezési cégnél. 16 éves korom óta írok verseket, de sajnos az ősidőkből nem sok van amit sikerült megőriznem. hiszen akkor még nem volt ilyen remek lehetőség mint a poet.hu.

Most pedig arról miért is ragadtam magamhoz a klaviatúrát:
A mai napon kicsit megdöbbentett az a vita, amit a társalgóban olvastam.
Szeretném elmondani, nekem mit is jelent a poet.
A mai elüzletiesedett világban egy kis sziget, ahol a művészek és a művészetet kedvelő emberek egy kis lélegzethez jutnak a napi rohanás után. Senki ne keresse itt a jövő tehetségeit, a jövő majd kiválasztja azt.
Itt többek között olyan tizenévesek vannak, akik kiemelkednek a műanyag "sztárokat" majmoló többségből és elhiszik hogy az ember több mint néhány divatos ruha, és tudják hogy a lélek fel tud emelkedni mindenféle tudatmódosító vegyi anyag nélkül is.
Itt vannak azután a középkorúak, mint én is, aki lassan már elveszítettem a hitem az emberekben és lám ,itt csak úgy hemzsegnek azok, akik tényleg egy szebb holnapról álmodnak.
És említem még az idősebbeket, akiknek tudása és bölcsessége mindannyiunk épülésére szolgál.
Úgy gondolom, hogy nincs még egy ilyen fórum a neten, ahol ilyen színes forgatag lenne. Ahol generációk férnek meg egymás mellett és azok az ellentétek, amiket a napi sajtó oly előszeretettel fúj fel, itt elhanyagolható kis apróságokká zsugorodnak.
Csodálatos az, amit a versek az emberekkel művelnek, ahogyan ledobhatjuk a kicsinyesség béklyóit és ehhez nem kell tökéletesnek lennünk. Hiszen a versek a lélek legmélyéről fakadnak, ahol az Isten lakik az emberben.
Ezért nem értem azokat ,akik ide jönnek és verik az asztalt hogy miért nem vagyunk jobbak , miért nem alkotunk tökéletesebbet. ahelyett hogy élvezné azt a szabadságot, amit az alkotás öröme nyújt. Egy költő igazi erénye a sokoldalúság, de, ha csak egy ember szemébe csal könnyet vagy egyetlen embert mosolyogtat meg versével, már nem hiába való, amit alkotott.
Többet kaptam itt a fél év alatt (amióta rábukkantam erre az oldalra), mint előtte bármikor ,és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül.

Zorkának és a hozzá hasonló eltévedt vendégeknek azt üzenem, hogy talán ez nem az a hely, ahol ők jól éreznék magukat.
Én mindenesetre nagyon jól érzem magam.

Még egyszer köszönöm POET!

Tisztelettel Dobos József!