Váróterem

Mũvészet

2010. július 1. 21:22

Lát az ember

Lát az ember. Látja magát

mikor a dolgokra tekint,

nevet ad és felmondja

elrendeltetés szerint.

Épp így beszélnek a kutyák,

de nyelve van a szélnek,

és néma kavicsokban is

felsírnak a repedések.

Egyedül csak mi tartjuk

szavainkat ilyen nagyra,

milyen fülledt is a csend

mindenektől elhagyatva.

Lát az ember. Talán érzi

egyszer ő is megvakul,

sötét lesz és sorolja

bűneit számolatlanul.

2010.07.01.

9 hozzászólás

2010. június 18. 14:40

Emlékszem a nyári esőkre.
Mikor örömében remegett az erdő
és nyikorogva tárták ki
magukat a rét virágai.
Falnak dőlt az összes szerszám
és hátsó szobák hűvösében
macskák igéztek
hálás emberarcokat.
Mikor könyörgő tenyereit
ég felé fordította egy-egy
utcaszéli gyertyán,
és mintha földből nőttek volna ki,
békák lepték el az árokpartokat.

Emlékszem a nyári esőkre.
Tudtam száraz hetek jönnek;
a víz hamar felfut majd a gyökereken
és fák lassú szívéből
elkérik jussukat az új levelek.
Megint állott szaga lesz a földnek
és szarvascsordák vonulását rejtve
felsírnak a sárga kukoricatáblák.