Váróterem
HumorAgárdon
Agárdon a sörárakat
lemosta a zivatar,
közleményben reagált
a közjegyzői hivatal:
"Amíg táblán nincsen sörár
addig a sör ingyenes"-
Négy öt korsó hideg sörből
így merítek ihletet.
Újratöltős vízipisztolyt
csúsztattam a zsebembe,
temperával kevert vízzel
töltöttem meg degeszre.
Ahol jártam kedvezőbb lett
a deviza árfolyam
s potom pénzen szakszerűen
kezelték a zápfogam.
Bálnadilemma
Ha a bálna lepke lenne
rászállna a levelekre.
Nem gondolná bálnafejjel
"Ejj, de szép is az a tenger!"
De ha mégis ilyet tenne,
nem is lenne rendes lepke.
Talán jobban menne dolga,
hogyha bálna maradt volna.
2010.06.23.
16:06
Az ablaknál sem láthatok sokáig
át nem tetsző piszkos viaszos vászon,
menetirány felé iszom Bobáig
fél liter Sopronit fogyasztok százon.
Bobán aztán ránk csatolják a dízelt
hogy visszafelé nézzük meg a földet
és jó vasutasunk kecsesre mímelt
mozdulattal int vonatunknak zöldet.
Újraindulunk. Két óra az ötből.
Már szinte látom önmagam, amint a
végállomáson kilépek a ködből:
Apám a Ladát támasztja, a Lada
támasztja apám. Hálás tasli csattan
Piroska olajos valagán.
2010.05.20.
olyan.
Amit teszek bárgyú kedvben
olyan,
mint gyalogsággal ágyúk ellen
roham.
Amit írok versbe szedve
olyan,
mint egy időben hét mederben
folyam.
Senkiházi bolond vagyok
olyan
szélütötten csattogtatom
fogam.
És ha egyszer
És ha egyszer szemben állsz velem
hajtsd le fejed kerüld el szemem
legyél csupa báj és alázat
örülj hogy legalább magázhatsz
magadról ne beszélj túl sokat
-nem kívánok apró dolgokat-
inkább idézd fel létem perceit
dicsérd küllemem szavald verseim
mindenekelőtt légy előzékeny
a hallgatásban, ha merő kéjben
magamról kívánok szólani
csodáld ruhám káprázó dolgait
ne untass ha mégis hallgatok
igen gyönyörű igen az vagyok
aki előtt öröm meghajolni
de ha megkérded vajon mi
van mi ennél felemelőbb, lehet,
hogy rendkívül sértődött leszek.
És ha végre válladon vihetsz
kérlek még egy percre se feledd:
Királyt s bolondot megilleti ez.
2010.04.30.
