Váróterem

A hőség mára már övék-

a szerelvény prágai,

sárgán tűnnek el délután

a szegények délibábjai.

A férfiak mind mocskosak,

savanyút izzadnak a nők,

kutyák hevernek a gyárak

lezárt kapuja előtt.

A hőség mára már övék-

és talán még a húgyszag,

nem értheti ész, a józan,

hogy milyen nyomorultak.

Meguntam a lábon járást
felhúzom magam egy fára:
Boldog élet, a majom
nem marad magára.
 
Egyenes hát? Ugyan minek.
Hányszor törték meg bennem
lépteim nagy irigyei,
pedig lábujjhegyen mentem.
 
Nem elég az átöltözés-
ruhám szeretném levetni,
és gönceimmel együtt
az embert is eltemetni.

2010.05.25.

Kakaóscsiga szagban
dobozból iszom a tejet,
az ajtók záródnak -hallom-
tőlem az összes elmehet.
 
Persze futok ahogy illik
ma is akad munka bőven,
ha ráérek majd kiszámolom
mennyit kaptatok belőlem.

2010.05.26.

Élsz.
Aztán meghalsz.
Nem támadsz fel
vagy születsz újra.
 
Nyomot ?
Nem hagysz senkiben:
A világ kegyes.
Előre dolgozik - már felejt.
Ez a dolga.
A tiéd élni
volt.
És uralkodni.
Ámen.

Legyél olyan, mint a csótány,
ne érdekeljen szórvány
riasztó vagy méreg,
csak a szerves
váladék és pépek.

Állhatatos legyél és keményen
roppanj, mint a kéreg,
hogyha rádlépnek,
legyél mocsok,
fröccsenj és ragadj,
örök dísze maradj a PVC-nek.

(Staféta fórum)