Váróterem
Császármetszés
Nem hallok a neonfénytől semmit,
elvakít a folyosók zaja,
és nem tudom, meddig bírom ezt itt;
doktornéni!, engedjen haza.
Ígérem, hogy nem nézek az ágak
kötélváró karmaira többet,
megértettem, mi a „nincs bocsánat”,
higgyen nekem- én is hittem Önnek.
Teherhordók éjjel
Leszáll az est: ruszki helikopter, leszáll a hull, a többi hulla rá, hólyagos a kannibal korpsz poszter, ütődve fúl a bőr a vér alá. bocsánat, hogy errefelé pardon, hogy minden súly harisnyás térdeké.
Futásnyi táv, férfiszag a sarkon
fordulás a (még) szép lányok felé,
Egyszerű vers a szürkületről
Szürkülök és alig vagyok ébren, lepedő van árnyékom helyén, kiskoromban az elalvástól féltem: hogy reggelre más leszek, nem én. Álmaimban keresem a kedvem, vagy már csak aludni akarok?, hogy ne kelljen reggel észrevennem: napról-napra öregebb vagyok.
egyedülfutás és együttfélés
Egyedülfutás
Futni öröm, futni bánat,
futni, futni, futni.
Futni cipők és a lábak
nyoma elől futni.
Együttfélés
Villám. Közel. Mindjárt dörgés. Mondtam.
Fatűz? Vizes. Kicsit később. Ott van.
Engedd. Kutyát. Előszoba. Légyszi.
Azt nem. Tudja. Hát hogy te is. Érzi.
M.I.L.F.
Sofőröm bajszos, de nem látszik az arcán,
csak mikor virágágyások közé tolat,
kellemetlen: lassan kinövi a sapkám,
ahogy nekem is ki kéne a hangokat.
Hiszem, a költők mind hülyének születnek
-mondjuk személyesen egyet sem ismerek-,
de idővel valami füstös üveg lesz
csontjuk, belőlük meg a leghülyébb gyerek.
Elkezdenek írni, akár a nemhülyék,
pedig nyelvük körül kevesebb a pukli,
hogy versben álljanak ki első elvükért,
miszerint mindenkit meg akarnak dugni.