Pihenőké

 Bár bírnék vizsgáimnak hőse lenni,
 
De a pótok most itt állnak halomban.
 
Mindentudást vágytam fejembe verni,
 
De a tételnél tovább nem jutottam
 
 
 
S azt hiszem: nincs az agyam helyén semmi.
 
De ha van, csak káposztalé szivacsban...
 
Tudatlanként a nagyokost tettetni
 
És ötöst várni, de megundorodtam
 
 
 
A körmölésből nincsen mód kitörnöm,
 
Csak álom lehet ma az álom, ágy.
 
S nem tudom már, fáradt vagyok vagy bamba,
 
 
 
Nem haladok; zsebpénzem pótra költöm,
 
Mert úgy érzem, hogy nem megy ez a tárgy
 
S érzem, elalszok a papírhalomba’