DarkPoet blogja

Szeretlek-temetlek

Harsongtam,               Sajnálom.

Némultam,                  Bánom.

Kedvellek,                  Élvezem.

Veszítlek,                   Érzem.

Várom,                      Megértem.

Károm,                      Remélem.

Adom,                       Kérem.

Kapom,                     Mérem.

Tüzem,                     Szítod.

Tüzed,                      Oltom.

Ölellek,                     Taszítlak.

Veszítlek,                  Karollak.

Szerettelek,               Untam.

Temetlek,                  Múltam. 

Talán Halál…

Talán nincs is fájdalom

Talán nincs is élet

Talán nem félünk

És nincsenek vétkek

Talán nem fájnak a szavak

Talán nem fáj az élet

Talán nincsen álom

És nincsenek képek

Képek, melyekből életet merítünk

Vagy talán élet, melyekről képeket festünk

Képek, melyeken egy virág sem árva

Nem hajlik száruk, szomorú, szűzies magányba

Virágok, melyeket, ha megborzol a szél,

Egymásba karolnak

Vagy a leszakítottak, melyek vízbe dobva

Fuldokolnak

Együtt meghalván,

Szép koszorúba fonódnak

Szemembe a könnyek

Egyre csak gyűlnek

Beleborzongok, reszketek a gondolattól

Talán Halál sem lesz valemely pillanattól

Holtak birodalma

Tégy koporsómba, szenvedő lélek

Ott vár rám örök nyugalom

Kísérj utamon,

 Reszketve

Eressz a mélységbe

Nedves, puha földel

Szívedben élő emlékeim

Hantold el

Eleresztettem e világot

Se menny sem pokol

Csak holtak birodalma

Vár valahol

Ott nyugodt s sötét minden

Nem kell félnem,

Hogy a Napot elveszítem

Ott eltűnik minden jó és rossz

Nem uralkodik Isten és a Gonosz

Csak egy uram van: a saját lelkem

S most félnem kell: lehet, elveszítem

Feltámadok egy napra, tán kettőre

Az örök nyugalomból meglátogatlak

S látva vérző szíved

Szomorún hallgatlak

Hiányzom, tudom

Odaát én is várom végítéleted

Remélvén utad majd engem követ

Várlak a holtak birodalmába

Mikor korhadó koporsóba

Végső nyugalomba helyezik testedet

De addig is: most még egyszer, el kell veszítselek

Ha eljő az idő:

Küldöm a Halált érted

Tán eljő az, mikor túlvilágra intelek

S a végzet porával talpig behintelek

Talán eljő az alkalom

Mikor, nem kell többé elveszítselek

Szent Halál

A ködös félhomályban

Mi történik? Nem tudom

Csak a Halál mámoros csókját

Érzem fáradt ajkaimon

Nyögj egy sóhajt szívemre, kérlek

Hadd porladjanak el, a magányos évek

Körötted hallatszik a gyászos ének

Közeledsz, s most úgyérzem, nem félek

Add hófehér bőrömre a gyönyör csókjait

Váltsuk valóra rejtett álmaid

Jöjj, fogd meg két kezem,

Remélem ez lesz majd végzetem

Tán lelkem megnyugvásra talál

S jössz és elviszel magaddal

Te őszinte Halál

Lüktetés

Lüktetett egyszer

Lüktetett kétszer

Lüktetett háromszor

S lüktetett még legalább százszor

Lüktetett szívem

Sajgó fájdalomtól

Lüktetett tőled

Sok ezer gondolattól

Gondolatoktól

Ezek lelkem rágják

Mert a régi vágyaktól

Szemeim az igazságot nem látják

Hajdani idill

Szívem álmokba csalta

Nincs többé nyugalma

Megváltozni te már nem fogsz

Már most felesleges, személytelen személyekről álmodsz

Vak lettél, hisz nem látod

Hogy egy szívben begyújtottad a lángot

Büszkén megtagadod más szeretetét

És elveszed tőle, maradék erejét

Én is gyenge lettem

Összeroggyan tehetetlen lelkem

Hiúságod az eget veri

Hisz neked nem kell senki

Csak magadra vágysz

Magadon kívül mindenkit tönkre vágsz

Nézz a tükörbe

Szép az, amit látsz?

Belülről vizsgáld magad

Tudod, ott van amire igazán vágysz

Hogy nyújthatnál másnak

Őszinte szeretetet?

Mikor saját értékeid sem leled?

Felrovom saját hibámnak

Mikor nem hittem a világnak

Hogy nem jó ,ha szeretlek

Lehet megbánom lehet nem

De szívem legmélyére temetlek…

Ne gyere sírodat jobban kiásni

Megtetted, nem kell tovább próbálni

Épp elég mélyen vagy…