Cyrano gondolatai

Nemes anyagot tartott az Isten
Mindkét kezében lágyat, remegőt
Szívet s szépséget gyúrt hát beléje,
Midőn kedves lényt alkotott: a nőt.

Felruházta szépen türelemmel
Erőt adott hozzá, mi végtelen,
Társul adta férfi örömére
Óvhassa az, ha nagyon védtelen.

Lehet az leány, feleség, nagyanyj’
Mindenik bájos, amíg szenderül
S ha fáradtan virrasztja gondjait,
Akkor is szép, csak immár legbelül.

Halandó bár, de mindig virágzik
Vigyázok is rá, míg csak tehetem,
Illata mosolyt rajzol lelkemre
S tudja bizton, mennyire szeretem.

Görcsbe rándult szívvel szorítnám a lelked
Gyönyörrel simító, mézajkú látomás,
Vágyam, úgy terülne öled birtokán, mint
Rónákat hódító, tavaszi áradás.

Hullámzó testeden hömpölyögnék lágyan,
Ringatóznék némán érzésid ladikján,
Eperízű szellő volnál a karomban
S én magam kezedben lüktető talizmán.

Csillagokba vágyó, fáradó érzékkel
Idézném fel újra éjszakánk hangjait,
Forró remegéssel simulnék tehozzád
S csókolnám boldogan éledő ajkaid.

Felcsillanó ezüsttallér,
Diadém az éj homlokán
Álmosan derengő árnyék
Kúszik fel fehér nyomdokán.

 Hozzon szerelemtől ittas,
Mámorító álmot nekem
Ő búcsúzik, én ébredek
S azt kívánom, legyen velem.

 Gondolatim száguldanak,
A napot estig üldözik
Szívem szorul, titok gyötri
A szerelméért küszködik.

 Nem lehet, hogy enyém legyen
Félve érintem fürtjeit,
Lelkemet simítja fájón
S én arcommal, kezeit.

 Újra jő az ezüsttallér,
Udvarából néz le reám.
Szemem húnyva, így alszom el
Álmaimban szeret talán.

Ahogy csókolsz, lehunyom szemem
Ahogy nézel, dobban a szívem.
Ahogy vágyódsz, vágyam éledez
Ahogy érzel, lelkem ébredez.

Ahogy kívánsz, csak úgy mehetek
Ahogy kérlelsz, tiéd lehetek.
Ahogy sajnálsz, veled könnyezem
Ahogy féltesz, neked elhiszem.

 Ahogy ölelsz, én úgy bódulok
Ahogy akarsz, szólni sem tudok.
Ahogy simítsz, úgy elgyengülök
Ahogy takarsz, beléd merülök.

 Ahogy örülsz, én úgy szeretlek
Ahogy nevetsz, én is nevetlek.
Ahogy hallgatsz, szemed felragyog
Ahogy szeretsz, úgy boldog vagyok.

Bár tépnéd rólam rózsaszín ködfátylam,
Hasítnád szívem ezer darabokra!
Rőt vérem csordulna kecses ujjadon
Lelkemet bíznám óvó angyalokra.

 Bár ne volnál igaz; szenvedlek téged,
Ébenfekete, gyönyörű bajadér
Táncod, valómat úgy rabul ejtette
Életem nélküled immár, mit sem ér. 

Bár itt lennél velem, hűen szeretve
Égbe szökkent vágyak fáradt hajnalán,
Nincs ellened vértem, mivel rejthetném
Sebzett lelkem. Félek, nem vigyázol rám.

 Bár karolnál engem; öledbe hajtnám
Szédült fejem, s könnyezve elmondanám
Sosem volt más, kit ennyire szerettem,
Boldog éltemet, már csak neked adnám.