Csipike blogja

Keresztelőre hívtak, mennék, repülnék,
de e kaloda, sajnos, nehezen enged: ravatalon
fekszik tört porhűvelyem, sápadt zúzadék,
a pap karingén fény sziszeg, szép hatalom,
bordó hussanás a lelkem, ahogy ide belép,
gyereksírásra hull a víz, s rugdalok ringató karon.

vágyod, miről még nem is tudod,
hol vág horpaszon utólag,
hogy ölelésed végső stációd
egy ösvényen, mire nem lépsz soha

kataklizma kell

Harsogva jő két vadpatak,
Egy harmadik, egy negyedik,
Külön kis völgyből mindenik, -
De egymás felé tartanak.
Alább a sodruk sebesebb,
Alább már malmot hajtanak,
Fűrészt lendítnek rönköt vágni.

Mennek - és nem fognak megállni!

A forráspontjuk messze-messze
Rejlik az Ünőkő alatt,
Egyiké itt, a másiké amott.
De álmukban már látják társukat,
Akihez vágy ragadja őket,
S a testvér felé küzdik magukat.
Vadul birkóznak fával, kővel. -

És győznek - egyesült erővel.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcsõ, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az õ érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezõn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendõ, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon
Legyek a vén föld fekete szívébõl
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerû, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.